Különleges időutazásra hívta meg sepsiszentgyörgyi közönségét a román televízió bukaresti magyar adásának szerkesztősége, majd negyven év távlatába pillanthattunk vissza, egykor játszott nagy színházi előadások, rég ismert színészek alakja, alakítása villant fel a vetítővásznon. Közülük néhányan jelen is lehettek, így még színesebbé, olykor egészen meghatóvá vált a múltidézés. Ez volt a 45. születésnapját ünneplő magyar adás ajándéka a Szent György Napokon.
A sepsiszentgyörgyi színház hetvenes évekbeli néhány híres előadásának jelenetei – a Csongor és Tünde, a Bánk bán, a Hullámzó vőlegény, a Farsang – fekete-fehér, sokszor karcos filmfelvételek, melyek mégis visszahozzák az egykori varázslatot. Aki látta egykor, annak emlékei elevenednek meg, aki ifjabb, még nem is élt ama korban, döbbent, talán értetlen rácsodálkozással szemléli a vásznon életre kelő Színházat. Visky Árpád, Zsoldos Árpád, Krizsovánszky Szidónia, Balázs Éva, Király József, Botka László, László Károly, Bálint Péter, Nászta Katalin, Győry András, Nemes Levente tűnik fel a filmkockákon régi ismerősként. Az előadások élnek, erejük van harmincöt-negyven év távlatából is.
Nagy erénye volt az egykori magyar adásoknak a színházi előadások közvetítése, megörökítették az erdélyi magyar Thália legjelentősebb produkcióit. S bár másképpen élt egy-egy produkció a televízió képernyőjén, mint színpadon, eljutott számos magyar családhoz, hisz akkoriban a magyar adás vasárnapi, majd hétfőre és szerdára szétszakított, utóbb pedig csak hétfőre redukált műsorait szinte kötelező módon nézte mindenki. Az utókor számára dokumentumértékűek e felvételek, bár hiányos a leltár, nem maradt meg minden – sok előadásnak csak részleteire, töredékeire leltek rá –, a román tévé archívumából most is kerülnek elő „kincsek”, a mai szerkesztők bíznak benne, hogy mind több és több. Kacsó Edit, a mai magyar adás kulturális szerkesztője beszélt minderről Tomcsányi Máriával, a színházi műsorok egykori szerkesztőjével, számos felvétel irányítójával. A jelen levő színészeket – Krizsovánszky Szidóniát, Balázs Évát, Molnár Gizellát, B. Piroska Klárát, Vásárhelyi Katalint, László Károlyt – faggatták, mit jelentett akkoriban a tévében szerepelni, milyen nehézséget okoztak a filmezések, milyen volt ezeknek a tévés bemutatóknak a visszhangja, utóélete. Emlékeznek – olykor derűvel, olykor meghatódva – egykori kollégákra, mozaikként elevenednek meg történetek, régi kollokviumok emléke, az, hogy a sepsiszentgyörgyi színház mindig kísérletező teátrum volt, és megfogalmazzák azt is, hogy a mai sikerek gyökere is valahol ott rejlik ezekben az előadásokban. Majd ismét filmfelvételek következnek, a Toldi Nemes Levente tolmácsolásában és a Vérnász, immár a későbbi időszak egyik emlékezetes előadása. Közben dolgoznak a kamerák, hisz ebből az emlékező szembesülésből is műsor készül, a mának egy lenyomata, melyre remélhetőleg harminc-negyven év múlva is lesz, aki rácsodálkozzék.
