Kézdivásárhely asztaliteniszsportjának több évtizedes hagyománya van, távoli múltja beleolvad a KSE történetébe. Olyan neves pingpongozók tolták a sportág szekerét, mint Kovács Ödön, Winteritz Ödön, Kézsmárky Emil, Séra Gyula, Sipos Etelka, Farkas Mária... Így tehát nem üresen érkezett a második világháborút követő „új érába” ez a szekér, sok szép emléket, eredményt hozott magával, hogy munkára buzdítsa, a hagyomány megőrzésére, továbbvitelére késztesse az új generációt. Várakozni nem kellett, a lokálpatriotizmusukról közismert kézdivásárhelyiek, s itt sorolom is a nevüket – Siklódi Jolán, Simon Imre, Uzdi Egon, Tóthpál András, Szabó István, Miklós Dezső, Voloncs Attila, Muszlinger Attila, Váncsa Gyula, Kelemen Attila, Domokos Ernő, Balog Gyula, dr. Kiss Lajos, Péter István, Bartalis Irma, Demkó Katalin, Jakó Katalin, Bucs László, Kelemen Attila, Demkó Sándor... Az a Demkó Sándor, aki aztán főszerepet vállalt Kézdivásárhely sportéletének vezetésében, együtt Farkas Istvánnal, Nagy Árpáddal, Fedorovics Józseffel. Ez a sportélet egyre gazdagabb, egyre tágasabb lett, túl a sportágak, a versenyzők erkölcsi, anyagi támogatásán, a sportágak működési feltételeinek javítására, korszerűsítésére is odafigyelt, gondolunk itt a város sportszergyártó cégére (IMP), amely a kor legjobb sportszereinek gyártását vállalta fel olyan sportszerető szakértőkkel, mint Dobolyi János, Dobolyi Árpád, Váradi Béla, Winkler Rudolf...
Ilyen háttérrel, ilyen alappal jutottunk el a hatvanas évekig, egészen pontosan 1963 szeptemberéig, amikor új köntösbe öltözhetett Kézdivásárhely asztalitenisz-sportja, mely egyesítve a sportág híveit, barátait, Traktor, Építők, Akarat... néven szárnyalva öregbítette a város sporthírnevét, s emelte a település legeredményesebb sportágai közé a pingpongot. A lelkes sporttámogatók – Zoller Géza, Papp Ignác, Dogaru János, Gáspár István a gép- és traktorállomástól, Lénárd Lázár, Demkó György, Rajnitz Jenő, Mihály Ernő a Kisipari Szövetkezetektől – mellé kellettek a megértő, áldozatkész szülők, akik sportoló gyermekeik mellett igen fontos szerepet játszottak, és kellettek az olyan lelkiismeretes, hozzáértő edzők, mint Demkó Sándor, Bucs László, Kelemen Attila, Dobolyi Aladár.
Valamennyiük közös munkájának eredménye ez a kedd délutáni jubileumi ünnepség, mely természetesen a Nagy Mózes Sportklub asztalitenisz-csarnokába szólította a korszakok hőseit, a már említettek mellett az Ausztriában élő Tompa Lórántot, az itthoniak közül Barabás Zoltánt, Kovács Erzsébetet, Turóczy Máriát, Turóczy Andrást, Barabás Annát... a ma nagyjait: Bedő Zoltánt, Szász Kingát, Turóczy Andrást, Kanabé Szilárdot (természetesen mindenki nem lehetett jelen)... és mindazokat, akik fáradtságot nem ismerve élnek-halnak városuk asztaliteniszének egyre magasabb szintre emeléséért.
A sport nevében köszönjük valamennyiük munkáját, fáradozását. Köszöni az ünnepséget szervező Dobolyi Aladár és Demkó Sándor is, akik emlékplakettel tisztelegtek előttük, értékelték munkájukat, majd órákon át együtt pörgették vissza az emlékezés képsorait, együtt Popovici Eugennel, a szövetség képviselőjével, aki mindig figyelemmel kísérte Kézdivásárhely asztaliteniszét, és támogatta azt. Jó érzéssel hallgattuk a dicső múlt szép, tanulságos emlékeit. Bárcsak minden sportág így tudna ünnepelni. Köszönjük, asztaliteniszezők!
