Az idézés szerint ezeket a minket perelő hölgy már elhunyt elődeitől örökölte, és el kívánja töröltetni a neveinkre kiállított birtokleveleket. Teljesen értetlenül állunk, mert az illetőt senki sem ismeri, és a megadott cím – Bölön 245. sz. – sem létezik. Néhai Botka László színészt idézném, aki egy szilveszteri kabaréban, még a kommunista rendszerben kimondta: „kedves kol­­légák, mindenki azt lop, amivel dolgozik”. Nem vagyok biztos abban, hogy olyan sok minden változott azóta, de nagyon szeretném tudni, hogy mi lesz a földjeinkkel, ki áll a háttérben, és azt is, hogy kitől kapunk választ? Az általunk választott önkormányzatnak nem a falu lakóit kellene érdemben képviselnie?
GYÖRGY ÁRON, Sepsiszentgyörgy. Vajon a legutóbbi kormányba lépéskor az RMDSZ miért nem szabta feltételül azt, hogy Székelyföldön a rendőrség a választott polgármestertől függjön? Ilyen lehetőség nem lesz „kétkedden”, mint amikor Ponta kormányfő és sleppje szinte rimánkodott nekik a támogatásért, csak hogy hatalmon maradhassanak...
FEINER KRISZTINA, Gloggnitz. Osztrák állampolgárként vettünk részt családommal a Szent György-napi ünnepségeken (1988-ban telepedtünk ki, férjem osztrák, a gyermekek ott születtek). Visszautazásunk során az Otopeni repülőtéren újra  tapasztalhattam  a régi kommunista világból jól ismert hivatalnoki önkényeskedést és az alapvető emberi jogok semmibevételét. A vámtisztviselő nem a csomagjaink iránt érdeklődött, hanem mikor észrevette, hogy 15 éves ikerlányaim nem értenek románul – haragját azzal váltották ki, hogy hátitáskájukat nem elég gyorsan tették be a kijelölt tartókba –, mogorván leszólta őket. Tőlem megkérdezte, hogy szoktam-e nekik káposztát főzni, és kioktatott, hogy ha ezt megteszem, köteles vagyok a román nyelvet is megtanítani, mert a káposzta román étel. Nem tudom, vámhivatali szempontból milyen jelentősége van annak, hogy mi Ausztriában mit főzünk vagy fogyasztunk. Gyermekeink riadtan és megfélemlítve hagyták el a kézicsomag-vizsgáló helyet, nem értve, hogy mivel vétkeztek. Számomra nem volt szokatlan ez a fajta gorombáskodás, mert annak idején ehhez voltunk szokva, de tudomásom szerint Románia már benne van az Európai Unióban, és reméltem, hogy megszűnt az ilyenfajta hangnem. Sajnos, tévedtem, és hibáztattam önmagam, hogy gyermekeimmel akaratlanul megismertettem ezt a fajta viselkedést. Ők egy demokrata országban születtek, ahol a nyelvismeret nem az elfogyasztott káposztától függ.
EÖTVÖS GYULA, Sepsiszentgyörgy. Az Őrkő mellett kecskét legeltető két gyermekre – egy 13 és egy 7 éves fiúra – április 9-én nyolc felnőtt támadt rá fejszével, és meg is sebesítették őket, négy napig voltak kórházban. Egy régebbi vita folytatása ez, aminek következtében el is költöztünk a saját, Kender utcai lakásunkból, és hetekig még iskolába sem mertük engedni a gyermekeket, mert azzal fenyegették meg, hogy megölik. Voltunk a rendőrségen, ki is hívtuk őket, de hiába, mert semmit nem csináltak, a támadók továbbra is zavartalanul riogatnak, mi pedig mindjárt ki sem merünk lépni az ajtón. Nem tudom, mire várnak, akkor már késő lesz, ha valaki meghal.
BENKŐ JÓZSEFNÉ SZABÓ ZSUZSANNA, Közép­ajta. Az embernek tudni kell megélni, de nem mindig sikerül előbbre lépni. Sokat kell iskolába járni, és szinte minden idő a tanulással telik el, de nem tudom, ebből mennyi vonatkozik a megélhetésre... Mi, felnőttek is versenylovak módjára élünk, mégis alig jutunk az egyről a kettőre. Pedig gyermekként sokan végeztünk fárasztó mezei munkát, és ezzel megtanultuk, hogy az élethez bátorság kell. A huszadik század sok rosszat hozott, az első világháború után gazdasági válság, második világháború, javaink ellopása, hadisarc, beszolgáltatások, kvóták, majd kollektív gazdaság, kuláklisták, forradalom, minden csak veszteségbe ment. Egy sorstársammal nemrég elbeszéltük, hogy mi minden jutott ki a szüleinknek és nekünk, de végül arra jutottunk, hogy az élet mindennek ellenére szép. Eszembe jutott, hogy egyszer a Háromszékben megjelenő Sikerakadémia-sorozat szerzőjével is találkoztam, elmondta, hogy anyagi téren ő sem gyarapodott, de ismeretekben igen, és ami a legfontosabb: szép családja van, így gazdagnak érzi magát. Olykor kevesebb is elég a boldogsághoz, engem legutóbb egy Csajkovszkij-hangverseny örvendeztetett meg, pedig már 83 éves vagyok, közeleg a vég...