Bőrpáncélba, bőrsisakba bújt vitézek forgatták a fegyvert, lőttek íjjal a Szent György Napokon, a városi stadion mögötti füves réten, ahol a Szilaj Hagyományőrző Egyesület ősmagyar lovasíjász csapata tartott rendkívül érdekes bemutatót.
A hat fiatalból álló csapat – közöttük jelenleg három lány – öt évvel ezelőtt alakult. Kultúr- és lovasesemények, falunapok jól ismert és szeretett vendégei, már a megyén kívül is többször bemutatkoztak. Vezetőjük Recsenyédi Hunor – civilben sporttanár –, akivel a lovasíjászat kihívásairól beszélgettünk.
– Kiből lehet ősmagyar lovasíjász?
– Elsősorban ismernie és szeretnie kell a magyar őstörténelmet. Lóbarátnak és jó lóismerőnek kell lennie, a megfelelő fizikai adottságok is elengedhetetlenek. Nem utolsósorban a csapatszellemnek, no meg a kitartásnak is nagy szerepe van.
– A lovasíjász „alapfelszerelése” a ló. A bemutatókon úgy látjuk, szinte eggyé forrt ló és lovas, nemcsak együtt mozognak, együtt is gondolkodnak…
– A lóval nagyon sok időt kell együtt töltenie a lovasnak, mígnem olyanok lesznek, mint egy kentaur. A lovas alsóteste egy a paripával, így felsőteste a fegyverek forgatására összpontosíthat. Abszolút bizalom kell ló és lovas között, és fordítva. Alapállapotban a ló ragadozót lát az emberben, ezt az ösztönt kell leküzdeni, egészen odáig, hogy a „ragadozó” parancsára akár lefeküdjön, azaz feladja a védekezés minden lehetőségét.
– A Szent György Napokon viselt bőrfelszerelés nem mindennapi látvány. Honnan szerzik be a kellékeket?
– Magyarországról lehet vásárolni, de ott nagyon drága. Testvéremnek, Attilának jó a kézügyessége, ő készíti a bőrpáncélt, sisakot, a ruhadarabokat, süveget, veretes öveket. Ez a bőr vékonyabb, mint az ősmagyar páncélhoz használt, így könnyebb is – persze nem állna ellen egy igazi fegyveres támadásnak. A bőrpáncélzat a könnyűlovasság felszerelése volt, nem is igen szerettek közelharcba bocsátkozni, az íj volt az alapvető fegyver.
– Íjaik is saját készítésűek?
– Nem, ezeket Magyarországról, Kassai Lajostól vásároltuk. Ő a lovasíjászat „atyja”. Edzésmódszereit is sokat tanulmányozzuk az interneten, de volt esélyünk élőben is látni bemutatóját.
– Hogyan jellemezné az ősmagyar lovasíjászok harcmodorát?
– Alapos taktikai felkészültség, pontosság. Képesek voltak mozgó lóról belelőni a 30–40 méterre lévő, ugyancsak mozgó ellenség sisakrostélyába. Ehhez folyamatos edzés, fejlődés szükséges. Mi is ezt tartjuk szem előtt, és azt is, hogy hitelesen mutassuk be az ősmagyarok életvitelét, szokásait, harcmodorát.
