Díjazták a Kálnoky-riportpályázat nyerteseitHa együtt a tehetség és lelkesedés

2014. május 13., kedd, Közélet

Rendhagyó helyszínen, diszkrét és mégis ünnepélyes körülmények között vehették át vasárnap elismerő okleveleiket, valamint a díjakat a gróf Kálnoky Boris által, lapunkkal partnerségben meghirdetett tehetségápoló riportpályázaton versenybe szállt fiatalok. Az ifjú tollforgatók szellemi útravalóval is gazdagodtak a kezdeményezők jóvoltából.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A miklósvári Kálnoky kastély-rezidencia udvarára érkező fiatalokat a pályázat kezdeményezője, gróf Kálnoky Boris, a Die Welt német napilap újságírója, Nick Thorpe, a BBC brit közszolgálati média budapesti tudósítója, és Ablonczy Bálint, a Heti Válasz belpolitikai rovatának vezetője fogadta, lapunk képviseletében Demeter Virág Katalin, a pályázat egyik lebonyolítója, valamint Farcádi Botond főszerkesztő üdvözölte a megjelent ifjú pályázókat. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a tulajdonképpeni házigazda, gróf Kálnoky Tibor is.
Kálnoky Boris üdvözlő felszólalásában köszönetet mondott mindazoknak, akik tetemes segítséget nyújtottak a szerinte „kalandosra” sikeredett pályázat lebonyolításában a februári műhelymunka során és a beérkezett írások kiértékelésénél. A kezdeményező, Nick Thorpe véleményét is tolmácsolva elégedetten nyugtázta, hogy külön örömet jelentett ilyen sok minőségi, értékes pályamunkát olvasni. Demeter Virág Katalin is megerősítette, hogy jó volt látni a fiatalok lelkesedését a műhelymunka során, később a pályaművek leadása után kitetszett, hogy valóban érdekli őket az írás, kérdéseikből, felvetéseikből, majd a beküldött írásaikból az is kitűnt, hogy érdeklődésük esetenként sokrétűbb, mint a szakmában dolgozóké, olyan részleteket, apróságokat is felfedeznek, meglátnak, amelyek mellett az úgynevezett sajtómunkás talán elmegy, vagy fel sem ismeri.
„Nincs unalmasabb a szűk látókörű újságírónál” – véli Ablonczy Bálint, aki rövid előadásában a szakma pár alapvető összetevőjére reflektált, kitért az újságíró szerinte elengedhetetlen öt alapvető tulajdonsá­gára is. Ezek a kíváncsiság, érdeklődés, kitartás, kreativitás, nyitottság. Az újságíró tulajdonképpen egy hivatásos laikus, feldolgozza és átadja az olvasóközönségnek a különböző témákat újrateremtve azokat – fogalmazott Ablonczy, aki egyúttal a szakma magyarországi helyzetébe is igyekezett betekintést nyújtani. A Heti Válasz munkatársa hangsúlyozta: az újságírói munkához a tehetség mellett kapcsolatok és szerencse is kell, illetve kiemelten fontos, hogy közösségben gondolkodva végezze a dolgát, aki ezt a pályát választja.
A beérkezett 16 pályamunka rövid értékelésének feladatát Nick Thorpe vállalta. A BBC budapesti tudósítója elmondta, sokat tanult a Székelyföldön, sok érdekes témát dolgoztak fel a pályázók, és az írások minősége végül arra a döntésre sarkallta őket, hogy összesen 11-et díjazzanak, illetve három nyertest hirdessenek. Ők: Kali Ágnes, aki az Andro Drom című, az őrkői cigánytelepről szóló riportjával háromhetes gyakornokságot nyert Budapesten a Heti Válasz szerkesztőségében, illetve Roşu Kriszta, aki Fioghin Calistru festőművész életéről, festészetéről, magyar–román kapcsolatokról szóló írásával a Vs.hu portálnál gyakornokoskodhat, és végül Simon Gabriella, aki A szeretet gyermekei című riportjáért szintén belekóstolhat a gyakornoki munkába. Rajtuk kívül különdíjat érdemelt ki a legjobb témaválasztásért Makkai Fanni és Bede Kincső. Előbbi a Há­romszék napilap különdíját is átvehette. Kali Ágnes riportja kapcsán Nick Thorpe kiemelte, hogy tulajdonképpen ő tekinthető a legjobbnak a pályázók közül kényes témát feldolgozó, de eredeti és nyitott, tárgyilagos alkotásával.
Nagy D. István

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 360
szavazógép
2014-05-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Perelnek a zöldek (Schweighofer-beruházás)

Jogi eljárást indított a háromszéki környezetvédelmi hivatal ellen a Greenpeace. Honlapján nyilvánosságra hozott tegnapi közleményében a világ legnagyobb független környezetvédelmi szervezetének hazai csoportja azzal indokolta lépését, hogy a háromszéki intézmény figyelmen kívül hagyta a Holzindustrie Schweighofer csoport Rétyen megépítendő fűrészüzemének környezeti hatásait.
 
2014-05-13: Közélet - :

Elindult az EMNP ­autonómiakaravánja

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) autonómiakaravánnal kívánja ismertetni Székelyföldön és a Partiumban a két régió területi autonómiájával kapcsolatos elképzeléseit. A karaván szombaton indult Érmihályfalváról, és az elkövetkező két hétben zilahi, nagyváradi, szatmárnémeti és nagybányai, a Székelyföldön pedig gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi, csíkszeredai, baróti, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi fórumokon folytatnak párbeszédet az érdeklődőkkel az EMNP autonómiakoncepciójáról.