Az ismeretszerzés mellett az is fontos, hogy a gyermek jelleme fejlődjék, hogy azok az alapelvek, amelyeket mi helyesnek, jónak látunk, érvényesüljenek, a gyermek mindig olyan modellel találkozzék, amit mi, szülők tudunk felügyelni – véli a baróti származású, Sepsiszentgyörgyön élő Simon Szabolcs, aki az otthonoktatás híveként nem óvodában és iskolában taníttatja három gyermekét, hanem feleségével együtt maguk vállalják azt.
A Szent György Napokon ebben a témában tartottak esténként előadásokat a Romániai Otthonoktatók Egyesülete és a Károlyi Gáspár Alapítvány közös szervezésében.
Az érvényben lévő oktatási törvény értelmében csak azokat a gyermekeket lehet otthon oktatni, akik betegek, nem tudnak iskolába járni, ezért a tanító, a tanár hazajár hozzájuk – ismertette a székelyudvarhelyi Gabriel Curcubet, a Romániai Otthonoktatók Egyesületének elnöke. Ez a típusú otthoni oktatás ellenben nem azonos a szülők által felvállalt otthonoktatással – utóbbinak nem az a lényege, hogy hol történik, hanem az a fontos, hogy a szülők a saját értékrendjük szerint, személyre szabottan tanítják meg a tananyagot.
A törvényes lehetőséget keresik
Gabriel Curcubet lapunknak elmondta, a szervezetet 2002-ben hozták létre azzal a céllal, hogy szorgalmazzák az otthonoktatás lehetőségének törvénybe iktatását. Készült is egy erre vonatkozó törvénytervezet, amit 2010-ben megtárgyaltak a parlament szenátusi és képviselőházi tanügyi bizottságának együttes ülésén, akkor ellenben elbukott, jelenleg újabb javaslatot fogalmaztak meg, amit egy általuk választott honatya képvisel. A négygyermekes édesapa szerint, ha a szülő tanítja a gyermekét, személyre szabottan tudja megállapítani az órarendet, a tananyagot, a használt taneszközöket, amelyek segítségével a gyermek a legjobban haladhat. A számonkérésről elmondta, „addig nem állunk fel a gyermek mellől, amíg meg nem értette az új ismereteket. Amikor az új leckét vesszük, a szülő kikérdezi a gyermeket szóban, és teszteket is készíttetünk, amelyeket archiválunk, s ha az iskolai hatóság kéri, meg tudjuk mutatni.”
Ebben a rendszerben is fontos, hogy a gyermeket beiskolázzák, tartozzék valahová, ahol ezt a típusú oktatást elfogadják, de nem jár be az órákra, esetleg részt vesz azokon skype-on keresztül. A Curcubet és a Simon család az Amerikai Egyesült Államokban kezdte gyermekei taníttatását távoktatásban, néhány éve Magyarországon is megnyílt a lehetőség az otthonoktatásra, így átíratták a gyermekeket ottani iskolákba, majd Curcubeték újból visszatértek az amerikai rendszerbe, csak a legnagyobb gyermek maradt bejegyezve a győri iskolában, jelenleg XI. osztályos. Adott a lehetőség arra, hogy a tanulmányokról szerzett okleveleket honosíttassák, így nem érzik hátrányát a külföldi beiskolázásnak. „Az amerikai iskoláknak saját oktatási menete van, a szülők időnként elküldik angol nyelven a beszámolókat, esetleg az otthon megíratott dolgozatokat is, más iskolában a szülő levizsgáztatja otthon a gyermekét, és csak a jegyeket küldi el.”
Keresztény elvek szerint
Kérdésünkre, hogy kezdetben miért fordultak az otthonoktatás felé, esetleg valamilyen negatív óvodai, illetve iskolai tapasztalat miatt választották-e ezt a megoldást, Simon Szabolcs elmondta: gyermekkorában többször előfordult, hogy amire az iskolában tanították, nem egyezett meg azzal, amit otthon hallott adott dologról. Szülőként pedig fontosnak tartja, hogy nagyon világos és következetes álláspontot képviseljen a gyermek előtt. „Ez a megközelítés abból származott, hogy a szülő feladata gondoskodni gyermeke neveléséről, neveltetéséről, és ennek nem csak az akadémiai része a fontos, hanem a jellembeli fejlődés is. Az ismeretszerzés mellett az is fontos, hogy a gyermek jelleme fejlődjön, hogy azok a keresztény alapelvek, amelyeket mi helyesnek, jónak látunk, érvényesüljenek. Ezek a becsületesség, megbízhatóság, szavahihetőség, kitartás. Úgy gondoltuk, ez az egyetlen lehetőség arra, hogy mindig olyan modellt oktassunk, adjunk át, amit mi tudunk felügyelni. Kezdetben gyakorló pedagógust kértünk meg arra, hogy a gyermekek tudását három-négy havonta ellenőrizze, mert a szülő esetleg elfogult. Kaptunk visszajelzést a haladásukról, és az megnyugtatott. Az adott iskola tananyaga szerint kell tanítani, ahová a gyermekeket beírattuk, ami hiányzik belőle a hazai tananyaghoz viszonyítva, azt mi beépítjük az itthon tanultakba. Ennek a rendszernek a nagy ajándéka, hogy sokat lehetünk együtt gyermekeinkkel.”
Említettek és a többi kétszáz-háromszáz hazai család, amely otthon oktatja gyermekét, nem fél attól, hogy gyermekei búrában nőnek fel, nem szocializálódnak, mert otthon tanulnak, ugyanis délutáni közösségi tevékenységekre járatják őket, úsznak, kézműveskednek, modelleznek, zongoráznak, és sok barátjuk van, akikkel a szabad idejüket töltik. A két megkérdezett édesapa református presbitériánus lelkész, függetlenül attól, hogy más városban élnek, sokszor találkoznak, más otthonoktató családokkal is tartják a kapcsolatot, táborokat szerveznek, és hisznek abban, jó úton haladnak gyermekeik oktatásában.
A IX. osztályos Hannával és Eszterrel, a hetedikes Teklával is találkoztunk, éppen görkorcsolyáztak a városnapokon, és azt mondták, nagyon szeretik az otthonoktatást, sok barátjuk van, és jól érzik magukat a bőrükben. Talán igazuk lehet, talán jól teszik szüleik, hogy megóvják őket attól, ami a jelenlegi hazai oktatás sokoldalú rákfenéje – de inkább azt szeretnénk, hogy a tömeges (köz)oktatásban változzanak a dolgok olyan irányba, hogy a személyre szabott tanítás, az egyéni fejlesztés a hagyományos iskolában is érvényesüljön.
