A gyűlésen megszerkesztett petíciót gyorsan szeretnék eljuttatni a császárhoz, mielőtt a május 29-re összehívott erdélyi országgyűlés kimondaná Erdély unióját Magyarországgal. Rendel­kezésükre kevés idő áll, sietniük kell Bécs­be. A bécsi küldöttség egy része már május 18. és 20. között elindul, csupán a küldöttség vezetője, elnöke, Şaguna az, akit nem tudnak rábírni, hogy velük együtt menjen. Neki most fontosabb feladatai akadnak, mint hogy a román ügyet Bécsben képviselje. Kolozsvárra utazik, és a főkormányzót tájékoztatja a kialakult helyzetről.
Úgy tűnik, Şaguna kivár, nem tudja elkötelezni magát az osztrákok mellett, mert még nem tudja, a mérleg nyelve hol állapodik meg. Nem tudja, hogy a küzdelemből a magyar forradalom vagy az osztrák reakció kerül-e ki győztesen, de azt sem, hogy a magyarok és az osztrákok nem kötnek-e egyezséget. A balázsfalvi gyűlés bécsi küldöttsége nélküle kénytelen boldogulni. Ő ekkor nem vállalja fel a román érdekek védelmét, de megpróbálja elhitetni a románokkal, hogy őket képviseli. Amíg teheti, húzza-halasztja az indulást. A 120 tagú, Balázsfalván választott küldöttséggel együtt Kolozsváron tartózkodik. Ez idő tájt Şaguna még mindig a magyar egyezkedés híve. Liviu Maior kolozsvári román történész úgy értékeli, hogy Şaguna ekkor mérsékelt álláspontot képvisel, a tömegek mozgósítását ellenzi. Fő feladatának a románság és a magyar hatóságok közti közvetítést tartja, gondosan ügyel arra, hogy megfelelő gesztusokat, kijelentéseket tegyen az osztrák udvar felé is.

Képviselőségéről
Alsó-Fehér megye főispánja és a megyei vezetés 1848. május 13-án arra kéri a Főkor­mányszéket, hogy a május 29-én kezdődő erdélyi diétán (országgyűlésen) Şaguna mint regalista, azaz királyi meghívott képviselhes­se a románokat. Igaz ugyan, hogy ez a hagyományos erdélyi jogrend alapján szabálytalan, mert Erdélyben a görögkeleti vallás csak megtűrt, így a püspök hivatalból való képviselői kinevezése jogtalan. Az erdélyi főkormányzó arról tájékoztatja a Bécsbe utazó gróf Mikó Imrét, hogy a magyar forradalom ügyének szolgálatáért jó lenne, ha a püspök ott lehetne az erdélyi diétán.
Szabó József és báró Bánffy Miklós, a balázsfalvi nemzetgyűlés kormányszéki biztosai szintén javasolják a Főkormányszék közbelépését azért, hogy Şaguna püspök részt vegyen az erdélyi országgyűlésen. Papiu Ilarian úgy véli, hogy a püspöknek regalistává való kinevezése nem szolgálja a románok érdekeit, a püspök hírének is „inkább kárára” van.

Román–magyar együttműködés
Báró Wesselényi Miklós a kolozsvári országgyűlés munkálatairól készített beszámolójában – melyet a belügyminiszternek állít össze – ismerteti a kolozsvári magyar és román képviselők közti tárgyalásokat. El­mondja, hogy sikerült megegyezni az oláhok (románok) jelentősebb vezetőivel, köztük az óhitű (görögkeleti) Şaguna püspökkel. A románok megnyugszanak, ha az ország­gyűlés kimondja Erdély népeinek egyenlőségét, az egyenlő jogokat és kötelezettségeket. Wesselényi Miklós megjegyzi, hogy az Erdély unióját kimondó első cikkely is ennek szellemiségében készült. A román történészek és politikusok állításaival szemben a kolozsvári országgyűlésen részt vevő románok megszavazták Erdély unióját Magyarországgal. E szavazás nem egyéni döntésként, hanem a városban tartózkodó, 120 tagot számláló balázsfalvi küldöttség tudtával, közös akaratából történt.
A szászok országgyűlési jegyzőkönyve is tud arról, hogy a román képviselők a szavazás előtt egyeztettek a román küldöttséggel. Feljegyzik, hogy Şaguna is „sokszor tárgyalt a magyarok képviselőivel”. Úgy tűnik, ekkor Erdélyben még megvolt az esély arra, hogy a románok ne az osztrák reakció csatlósai legyenek. A román–magyar együttműködés a Bánságban és a Partiumban meg­valósult. A románság vezetői – köztük Emil Gojdu, Ioan Dragoş és Eftimie Murgu – az erdélyi románokat a magyarokkal való együttműködésre ösztönzik.

A püspök Bécsben
A bécsi román küldöttség 1848. június 5-én Noptsa László alelnök vezetésével császári kihallgatásra jelentkezik. Nem fogadják őket, fagyos légkörben hozzák tudomásukra, hogy a benyújtott balázsfalvi petícióra az uralkodó írásban fog válaszolni. A választ június 7-én keltezik, miután a kolozsvári országgyűlés a románokra vonatkozó törvényeket már megszavazta. Eszerint a román követelések tárgytalanok, mivel azokat az erdélyi diéta törvényekkel garantálja.
A román küldöttség június 16-án újabb petíciót terjeszt a császár elé. A válaszért Innsbruckba kénytelenek utazni, mert a forradalmi események miatt a császár székhelyét ideiglenesen áthelyezik a biztonságosabbnak vélt városba. Időközben Şaguna püspök is megérkezik, és kihallgatásra jelentkezik V. Ferdinándnál. A második petícióra június 23-án adott újabb válasz a korábbi ismétlését jelenti, vagyis azt, hogy a magyar törvények már elismerték a románok jogait. A császár Şagunát Pestre küldi, hogy bekapcsolódjon a pesti országgyűlés munkájába. Pesten nem kötelezi el magát, és semmilyen érdemleges feladatot nem vállal. Találkozik a magyar kor­mány jeles képviselőivel, köztük Kossuth Lajossal. A püspök bizonyára jól forgatja a szavakat, mert elnyeri Kossuth bizalmát akkor, amikor a nagyszebeni Román Komité szélsőséges tagjainak magyarellenessége egyre nyilvánvalóbb.
1848. október derekáig a magyar forradalom vezetői támogatják Şagunát, mert még hisznek magyarhűségében. Batthyány Lajos magyar miniszterelnök 1848 októberében ezért is szólítja fel Şagunát – mint a magyar országgyűlés tagját is –, hogy segítse a kormányzatot a békesség helyreállításában.

Bizalmatlanság Pesten
Miután Pesten az a lejárató jellegű hír kapott lábra, miszerint Şaguna még áprilisban „muszka zászlót” vitt Karlócáról az erdélyi románoknak, a püspök úgy érzi, hogy két szék között a földre esett, mert nem bíznak benne. Titokban hagyja el Pestet, és Nagyszebenbe megy, de itt sem fogadják kitörő lelkesedéssel, az osztrákok is gyanakvással figyelik.
A magyar politikusok közül id. gróf Bethlen János – az erdélyi liberálisok egyik vezetője – már 1848. május 20-án felfigyel a püspök kétkulacsos politikai viselkedésére. Azt írja a magyar minisztertanácsnak, hogy Şaguna nemrég még Bécsben járt, de Karlócát érintve tért Erdélybe. Olyan vélemény is van, amely arról tud, hogy a püspök kapcsolatban áll a délszláv mozgalommal, az illír párttal is. Jakab Elek történész a püspök jellemére utalva megjegyzi: „ment nép-békítni Hunyad vármegyébe, esküdni Karlovicra, informálni Pestre s a királyi kegyelmet megköszönni Bécsbe”.

(folytatjuk)