1690-ben, amikor Kálnoki Sámuel havasalföldi fogságából hazatért, számtartóját arra kérte, foglalja inventáriumba a Thököly-pártiak által feldúlt háromszéki birtokát. Így került sor az erdővidéki – miklósvári, bölöni, köpeci, baróti, középajtai, szárazajtai és zalánpataki – jobbágy-, állat- és földvagyona számvetésére.
Az inventáriumnak a megrendelő vette akkor hasznát. Ám több mint 300 esztendő elteltével, hasonlóan más korabeli okiratokhoz, a deákos ember munkája mára közkinccsé vált. A feljegyzés készítője nem gondolt arra, hogy évszázadok múltán írása alapján az utókor újfent számba veheti a falut lakóházaival együtt, nevén nevezheti a hajdanában élt falustársakat, szomszédságokat.
Ilyen tiszta forrásból fakad Zalánpatak egyik legszebb és legrégibb leírása. A névtelen literatus, amikor több mint háromszáz esztendeje oda megérkezett, a következőket jegyezte fel: „Vagyon Zalán (és) Száraz Aita között egy darab helly az Iván Pataka mellett, mellyet vulgó Egyed mezeinek hinak. Ennek Szomszédgya a Verőfény felől Kováts Thamás és Jósa Máthé, kívül penigh az Falu Szabadgya és az Karé allya. Zalán felől szomszédgya… az patak. Szállás pataka felől határa penigh az Karé. Nap nyugot felől Szomszédgya Iffiab Intze Márton és Szép István. Erdő körüdös körül mellette.” Majd folytatta: „Vagyon ezen Egyed mezejen egy boronaból rakott Uvegh Chür, Deszka fedély alatt, az holott az üveget futattyák s csinállyák, Reteszeivel edgyütt katlannyai és egyéb üveg csináláshoz valo eszközeivel edgyütt meg vadnak.”
Igaz, a falu nem tartozik a környék ősrégi települései közé. Azok akár háromszáz évvel is megelőzték létrejöttét. Ám a kevés lélekszámú lakossága évszázadokon át helyben maradva a mai napig őrzi az otthon tűzhelyének melegét. Élt, ahogy tudott, egyszerűen, szívósan. Erdejéből fát vágott, hamuzsírt készített, legeltette lábasjószágát, művelte kicsinyke termőföldjét, s betakarította annak gyenge termését, gyakran „együtt” a vaddisznókkal.
A XVII. század második felében, amikor nyugodtabb esztendők köszöntöttek az erdélyiekre, s maradt idejük és erejük a változó életigények kielégítésére, a földesurak feudális majorságbirtokainak erdős részein üvegcsűrt, azaz üveghámort hoztak létre. Ezúton jutott közhaszonhoz Zalánpatak a „körüdös körüli” erdejével. Birtokosa határában rakatott boronából üvegcsűrt, ahol a terjeszkedő lakóházépítések ablakaihoz szükséges zöld, átlátszó, fehér, ún. üvegtányérokat gyártottak, s fúvatták a háztartáshoz szükséges üvegkészleteket.
Az üveghutában folyó munkálatok java részét a földbirokos által idegen földről behívott mesteremberek végezték. Üveges Bartos és Üveges Gergely keze alá dolgozott Bolgár, Csiki, Bukur, Orosz családnévre hallgató idegen földi szolga. Volt is szükség munkájukra, használták azokat igényesen megépített udvarházaik, kastélyaik, sőt, olyan kiemelkedő remekművek ablakainak berakásához is, mint a brassói Szűz Mária-plébániatemplom – közismert nevén Fekete-templom – gyönyörű gótikus ablakai.
Miután a birtokos lakóházainak nagyobb építkezéseit befejezte, a telepet nem számolta fel. Azt bérbe adva ott az üveggyártás a XVIII. században sem szűnt meg. Ennek egyik kiváló emléke az iparművészet ritka darabjának számító üveg gyertyatartó, melynek a helybeliek vallomása szerint akadt még párja a faluban, s gyújtottak benne ünnepi gyertyát, amikor szerény kis egyházukhoz a környékről plébános érkezett istentiszteletet tartani. E ritka szépségű műtárgy története sajnálatunkra homályba vész. Mert nem tudjuk, hogy valóban Zalánpatakon készült-e, vagy a Bethlen Gábor által a Velence melletti Muranóból hozatott és Porumbákra telepített üvegesek műhelyének későbbi terméke. Végezetül, akár zalánpataki termék, akár mintaként szolgált, egyaránt hírmondója annak, hogy egy-egy település egyszerűségével is képes volt kiemelkedni az ismeretlenség homályából, s felhívni a figyelmet nemcsak Erdélyben, de annak határán túl is termékeire.
A kis falu híressége, az üvegcsűr végül 1860-ban bezárta kapuit. S amikor valamivel később a zalánpatakiak is megépíthették kőtemplomukat (1863), annak ablaktáblái, meglehet, még a helybeli üvegkészítő műhely termékeiből kerültek ki. Új templomukat az addig szolgáló kisméretű fatemplomuk helyére emelték, s oda mentették át annak 1750-ben öntött brassói harangját.
Miután az üveghuta működése megszűnt, a faluban az élet továbbra sem állt meg. Ha nem volt igény üvegtermékeikre, az erdők továbbra is biztosították megélhetésüket. Baksába rakták a kitermelt fát, amelyből az elfojtott láng melege oly kiváló minőségű szenet varázsolt, hogy azért messze földről érkeztek kereskedők.
Zalánpatak mindig is gyéren lakott település volt, ám elemi iskolájában már 1859-től próbálkozhattak a betűvetés tudományával a nebulók. Az iskola életének kevésbé „dicsőséges” napjait időnként virágzó korszak követte. Egy-egy „scholamester”, mint Ráduly József, szorgalma, odaadása és hozzáértése kovácsolt eggyé alkotó kedvű gyerekeket s gyereklelkű falusiakat. Társult e hangulathoz a falu ezermestere, Karácsony Zoltán, a zenekart létrehozó Karácsony és Préda család. Szerették is a völgykatlanban élők, amikor visszhangzott a nóta, népdal és katonadal, mert akkor volt igazán ünnep a Tekse-patak mentén.
Anno ilyen élet folyt e kis faluban.
E búvópatak-életű településből mára mi maradt?
Istennek hála van még otthonszerető, portájának gondját viselő, archaikus szép beszédű gazda, aki elfogadva sorsát, bár nehezen, olyan erdővidékiesen, de igyekszik lépést tartani az új világgal. Vissza- és befogadni falustársként grófi családot, koronás főt, akinek a gyönyörűen rendbe hozott falusi portájára maguk is büszkén tekintgetnek.
Úgy tűnik, másra is szükségük lesz az ott lakóknak. Az évszázadok óta értéknek számító, az élet fenntartását biztosító pityóka, kukorica, kerti növények termesztése mellett megbecsülésre tart igényt az árvalányhaj borította tisztás, a sárga bóbitás zergeboglár, az egyszerűségükben is ritka szépségű orchideák. Mert ezek látványáért szívesen tesznek hosszú mérföldeket Európa nagyvárosainak lakói, s mozdulnak ki kastélyaik falai mögül a ritkaságot, a nyugalmat kereső utazók.
Zalánpataknak a sors tehát „megmutatta”, hogyan lehet esélyt faragni az esélytelenségből, hírnevet szerezni a névtelenségből. A folytatást a falura, a közösségre bízza. Reménykedve abban: megértik, Er-délyben kevés falunak adatott meg, hogy a XXI. század elején ilyen látványos módon ismét hírnevet szerezzen. A továbbéléshez tehát jó gazda, gazdák kerestetnek, akik továbbra is vigyázzák múltjukat és ügyelik fényét a hóborította Csukjon oldalán villogó farkasszemeknek.
