A Kovászna II. Vajnafalva Református Egyházközség 1997 óta működik önálló gyülekezetként. Bukovinszky Cs. Miklóst, a gyülekezet lelkipásztorát arra kértük, szóljon néhány szót erről a tíz évről.
— Egyházközségünk tavaly ünnepelte tízéves születésnapját. Mint ilyenkor szokás, odaálltunk az ajtófélfa mellé, hogy megmérjük, mekkorát nőttünk. Számba vettük, honnan indultunk, és hol tartunk. Ha csak a számokra tekintünk, akkor azt mondhatjuk, hogy tíz év alatt 270 temetés volt, és csupán 185 alkalommal szolgáltattuk ki a keresztséget. Házasságot 78 pár kötött, s 175 ifjú tett konfirmálási esküt. A ma kétezer lelket számláló gyülekezetben tehát többször állított Isten ravatal mellé, mint bölcsők köré. Na de a számok legtöbbször nem mondanak el mindent. Nem beszélnek a tízéves gyülekezet megannyi — ha kell, az idők szelével is szembeszálló — reménységéről. Bár 1997-ben a pénztárban egyetlen lej sem volt, ma már gyülekezeti terme, lelkészi hivatala, megújult és megnőtt lelkészi lakása, teljesen felújított belsejű temploma van a gyülekezetnek. A reménység ,,lábnyomai" ezek. Az élni akarásról szólnak. A vasárnapi istentiszteletek mellett nagy gondot fordított a gyülekezet a bensőséges, családi hangulatú alkalmakra. Gyermek-istentisztelet, vasárnapi iskola, konfirmálási felkészítők, bibliaórák, bibliamagyarázó vitaestek, cserkészet — valamennyi az Istennel való találkozás lehetőségén túl az egymás hite általi épülést is szolgálja.
— A hitélet mellett milyen tevékenységek folynak a gyülekezetben?
— Emlékkopjafát állítottunk a néhai templomépítő lelkipásztor, Havadtőy Sándor sírjához. Ünnepi alkalom volt, s annak felismerése, ami a kopjafán áll feliratként: Az igaz ember hitből él. A cserkészet, a táborozások, a kirándulások, a focimeccsek a parókia udvarán, a közös sízés, szánkózás, mind alkalmak arra, hogy felfedezzük egymásban az Isten adta másságot, s megtanuljuk elfogadni egymást. A gyülekezetnek van egy kiadványa is, amely havonta jelenik meg már több éve, a Szőlőtő — mert Jézus mondta: Én vagyok az igazi szőlőtő. Lassan már teljes egészében munkatársaim veszik át szerkesztését, nyomtatását. Jó dolog érezni, hogy megy ez nélkülem is. Kamarakórus is működik a gyülekezetben Hozsánna néven. Megjelent egy CD a karácsonyi hangversenyükkel, a címe: Aranyszárnyú angyal, s talán a közeljövőben készül a következő, amely zsoltárokat tartalmaz majd. Szólnom kell még a lelkes asszonyokról, akik a téli időben kézimunkákat készítettek, a Kis Dávid gyermekevangelizációs napokról s munkatársaink áldozatos munkájáról, a szeretetszolgálatról az árvaházban és a kórházban. A vasárnapi istentiszteletek idejére a gyermekeknek foglalkozást készülünk szervezni.
— A 2006-ban megrepedt nagyharanggal mi lesz?
— Hát, igen… a harang. Ezt az esztendőt a harang évének kiáltottuk ki. Újat szeretnénk öntetni. A régit, a Bochumban 1877-ben öntött harangot nem akarjuk beolvasztani, hisz tárgyi bizonyítéka annak, hogy a 19. század közepén itt magyar református templom állt, haranggal a tornyában. Úgy gondoltuk, hogy az újat haranglábra szereljük majd a templomkertben. A egyházközség költségvetéséből nem tudjuk az öntés költségeit fedezni, segítségre lesz szükségünk. Úgy gondolom azonban, hogy Isten rendel megnyíló szíveket erre, s idén új harang hívja majd istentiszteletre Krisztus népét.
