Kelet felé haladtak, a megengedettnél nagyobb sebességgel. A nő vezetett, a férfi az anyósülésen ült, sörözött és cigarettázott. Mert barbár volt, ahogyan errefelé az emberek. Bal keze a nő combján nyugodott – néha a nő, sebességváltás közben, megsimogatta a kezét.
Kelet felé haladtak, s a régi határ, ahol gepidák és longobárdok, kunok és székelyek, románok és magyarok, oroszok és székelyek harcoltak egymással: ott volt, kitárulkozott, vízválasztó volt, minden, amit el sem lehet mondani.
Ezt érezte a nő és a férfi is. Felkanyarodtak az autóval egy soha nem járt útra a gerincen, majd megálltak.
Balra a Gyimesek, jobbra a Székelyföld. És zöld mező, kaszálásra várva, vadvirágok, csupa giccs, csupa szépség.
És ledőltek a fűbe, és igen, szeretkeztek. Ahogyan az őseik, ahogyan az állatok: mert otthon voltak.
...
Nyugatra haladtak, a megengedettnél nagyobb sebességgel. A nő vezetett, a férfi az anyósülésen ült, sörözött és cigarettázott. Mert barbár volt, ahogyan errefelé az emberek. Bal keze a nő combján nyugodott – néha a nő, sebességváltás közben, megsimogatta a kezét.
Aztán egyszer csak balra – pedig arra nem szerettek menni – kis földút nyúlt ki, amelyre ráhajtottak. Sehova nem vezetett, s ha igen, örök titok marad: valami latin-amerikai kis falu, amazonasi település rejtőzhetett a székely földút végén: sosem fogjuk megtudni.
Megálltak, és hosszan nézték a sehová nem vezető utat. Az úttalanság keresésében fogták egymás kezét. Annyira otthon voltak, mint soha.
És semmi nem történt, csak a béke, a szerelem, és aztán kihátráltak az autóval. Vissza a főútra.
...
Délre mentek, haladtak, a megengedettnél nagyobb sebességgel. A nő vezetett, a férfi az anyósülésen ült, sörözött és cigarettázott. Mert barbár volt, ahogyan errefelé az emberek. Bal keze a nő combján nyugodott – néha a nő, sebességváltás közben, megsimogatta a kezét.
Jobbra egy kastély látszott, valószínűtlen, impozáns, tündérregényes, aminek nem itt a helye, ami csak itt lehet. Lekanyarodtak. Megálltak a kastély előtt, s leültek a szerény asztalok mellett.
Egy grófnő érkezett ki felvenni a rendelést. Tényleg grófnő volt, s a családfája Európa egyik legöregebb tölgye. De azért tudomásul vette a hagymás májat és a sült bordát.
Szilvapálinka is akadt.
Aztán csendes, nyugodt elmélázás, a tekintet körbeszalad a klasszicista homlokzaton, a gondosan újratelepített kerten és egymás szemében.
– Hozzám jössz feleségül, kedves? – kérdezte a férfi.
Székelyföld. Szerelem.
Na, és a szabadság is.
