Sepsiszentgyörgyi városi sportcsarnok, közel 500 néző. Vezették: Gabriel Stoica (Moreni) és Răzvan Dincuţă (Ploieşti). Spicom: Buceleanu—Bokor, Bende, Kulcsár, Zsigmond—Mánya, Tóth, Bocz, Bujdosó, Farkas—Miklós.
Piskitelep: Stanciu—Mihăilescu, Danciu, Cornea, Dorsan—Rabciuc, Moţ, Paul, Popovici, Munteanu. Edző: Gál Károly. Gólszerzők: Stanciu (9. — öngól), Kulcsár (10.), Danciu (11. — öngól), Bokor (15.), Bocz (30. és 39.), Bende (40.), illetve Popovici (16. és 26.), Paul (18.), Danciu (28.). Szöglet: 12—13. Szabálytalanság: 7—7.
Cornea kapufája nyitotta meg az összecsapást, amit több piskitelepi helyzet követett. Egészen az 5. percig kellett várni az első hazai helyzetre. Ezután ziccer ziccert követett, de sajnos, játékosaink nem tudtak gólt lőni. Az első játékrész felénél Mánya végzett el egy szögletet, az erősen meglőtt labdát Stanciu beejtette saját kapujába. Ekkor kissé összetörtek a vendégek, s újabb három szentgyörgyi gólnak lehettünk tanúi. A félidő hajrájában azonban felébredtek a vendégek, és percek alatt szépítettek: először Popovici, majd Paul volt eredményes. A találkozó második félideje is piskitelepi fölényt hozott, s a 28. percben 4—4-et mutatott az eredményt jelző tábla. Az egyenlítő gól után a házigazdák ostrom alá vették a vendégek kapuját, és Bokor, Bende, Farkas, Kulcsár és Zsigmond révén több gólhelyzetet is kihagytak. A megmentő gólt Bocz szerezte. Aztán következett az őrületes véghajrá. A szentgyörgyi játékosok rendre elpuskázták a kínálkozó lehetőségeket, a vendégek ellentámadásait pedig Buceleanu állította meg. A meccs utolsó két percét öt mezőnyjátékossal vívta meg Piskitelep — az újabb egyenlítő gól megszerzésének reményében —, de a nagyon kockázatosnak számító húzás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A megmérettetést Bocz és Bende ellentámadásból szerzett találata pecsételte meg. Gratulálunk a győzelemhez, ez férfias harc volt a javából.