Tízesztendőnyi „száműzetés” után visszatért Sepsiszentgyörgyre az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál. Románia legrégebbi, 1992 óta fennálló színházi találkozóját Radu Macrinici (képünk) dramaturg ötölte ki, míg a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színháznál dolgozott, itt szervezte évről évre a fesztivált, majd miután távoznia kellett, „vitte magával” – mondja, jó befogadó városokra talált.
Az Atelier hiánya azonban maradt, Radu Macrinici távozása után előbb Transforma, majd TAMper2 néven szerveztek utódai különféle jellegű színházi találkozókat: mindkettő emberfüggő volt, a sűrű igazgatóváltásokkal meg is szűntek. Az Andrei Mureşanu Színház jelenlegi vezetője visszahívta a fesztivált Sepsiszentgyörgyre, május 28. és június 4. között huszonkét franciaországi, olaszországi, venezuelai, brazíliai, romániai (köztük a Román Színházi Társaság, az UNITER által idén díjazott) társulat játékát élvezhette a közönség. Az Atelier 21. kiadásának értékelésére Radu Macrinici fesztiváligazgatót kértük fel.
– Milyen volt újra szülővárosában látni az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivált?
– A tízévi távollétet száműzetésként fogtam fel, igaz, fényűző száműzetés volt, hiszen Nagybánya, Szatmár, Nagyvárad Sepsiszentgyörgynél nagyobb város, nagyobb költségvetéssel, de művészeti szempontból hiányoltam az itteni közönséget. Mert nehéz egy fesztivált csak úgy elvinni egy más városba, Nagybányán például öt esztendőbe telt, míg az ottani közönséget felkészítettem az Atelierre. 1992 és 2004 között itt már felkészült a közönség és a művészek is az Atelier befogadására, és úgy gondolom, a sepsiszentgyörgyi román és magyar színháznak is hasznára vált a fesztivál, láthatták, másként is lehet. Fontos rendezők, mint Bocsárdi László vagy Radu Afrim, elismerték, az Atelier sokat jelentett számukra, különösen abban az időszakban, amikor előadásaikat még nem jó szemmel nézte a szakmai kritika, és akkor kellett nekik egy másféle keret, amelyben megnyilvánulhattak. Az Atelier épp egy ilyen keretlehetőséget mutat fel, amelyben az avantgárd szellemiségű művészek megtalálhatják helyüket.
– A színház mindig is keresi a helyét az életben, az Atelier meg mindig új és új fogódzókat kínál.
– Fogódzókat, pontosan. Az Atelier ugyan egy felnőttkorba lépett fesztivál, de mindig is a megújulás útjait kereste. Mert elejétől ugyanaz a szelekciós elv vezérelte szervezését: olyan társulatok felkutatása, melyek új színházi formákkal kísérleteznek, az újítás és az esztétika határait feszegetve, elhívni a független színházakat, mint idén is történt. Ez egy provokáló fesztivál, melynek mintájára számos más színházi találkozó született, nem csak itt, Sepsiszentgyörgyön, hanem országszerte.
– Mindezek tükrében milyennek értékeli a szerdán zárult 21. Atelier fesztivált?
– Elég pénz nem állt rendelkezésünkre a megszervezéséhez, épp ezért olyan előadásokat hívtunk, amelyek kisebb költséget igényeltek, de az Atelier szellemiségébe illeszkednek. Azt mondom, nem túl erős fesztivál volt, inkább amolyan átmeneti. Mert szervezhettem volna sokkal radikálisabban is, de tíz év után olyan kínálattal visszatérni Sepsiszentgyörgyre, nem biztos, jó választás lett volna. A közönséget is apránként kell felkészíteni.
– A szakmai zsűri a Nyomtatott nagybetű című előadást értékelte leginkább, holott az nem annyira avantgárd felfogású produkció.
– Az Atelier, a Műhely kifejezés nem feltétlenül a nagyon extrém és posztmodern dolgokra vonatkozik, inkább a keresést jelenti. Minden szinten, legyen az szöveg, díszlet, színészi játék – és a Nyomtatott nagybetű, mint dokumentumszínház, nagyon jó példája annak, mit tud teremteni a színpadon pár jó színész és egy találékony rendező. Gyakorlatilag a Securitate irattárából néhány dossziét dolgoztak fel, bemutatva egy fiatalember drámáját, akinek több bátorsága volt, mint szüleinek. Az előadás nem esztétikai szintű újítás, inkább etikai kérdéseket vet fel, hogy miként viselkedik valaki szélsőséges helyzetben, a bátorság, a felelősség kérdését boncolja. Épp ez az egyik tétje az Ateliernek, ilyesfajta keresésekre is buzdít, hogy miként lehet például egy kihallgatási jegyzőkönyvből színházi előadást készíteni, sokszor jobbat, mint egy eleve előadásra szánt szövegből. Mindig is mondtam az Atelierre meghívott társulatoknak, olyan előadásokkal jelentkezzenek, amelyek beleillenek a fesztivál szellemiségébe. Mert a zsűri díjazásának mellőzését kockáztatják, ha egy klasszikus módon elkészített előadást mutatnak be, bármennyire jó legyen is az. Mert a zsűri az újító, a kísérletező jellegű produkciókat méltányolja, és ilyen szempontból is provokáló fesztivál az Atelier, arra provokálja a színházakat, hogy folyamatosan megújuljanak.
– Hogyan tovább?
– Jövőben találkozunk ugyanitt, Sepsiszentgyörgyön. Lesz időnk egy nagyon erős fesztivált előkészíteni, felépíteni úgy, ahogyan azt idén szűkös anyagi lehetőségeink miatt nem tudtuk: napi két előadással, azok után beszélgetés a közönséggel és a művészekkel, délelőttönként kollokviumokkal, és még sok kísérő rendezvénnyel. Jövőben szervezi a Tamási Áron Színház a Reflex fesztivált, de a kettő nem zavarja egymást, úgy gondolom, az csak jó, ha egy városban két fontos színházi találkozó zajlik. Jó csillagzat alatt született az Atelier fesztivál, mindenütt sikere volt, mert van egy receptje, amit én ismerek, és ami bevált. Hiszen egy finom ételt is bárhol el lehet készíteni, ha tudod, mit és hogyan kell adagolni.
Lejegyezte: VÁRY O. PÉTER
