A párbeszéd és a véleménycsere igényével hívta meg Tőkés László európai parlamenti képviselő szombatra Nagyváradra a romániai magyar közélet számos neves személyiségét.
Az Európai Parlamentben eddig szerzett tapasztalatairól szólva elmondta, nehéz dolga lesz mint romániai magyar EP-képviselőnek, hiszen az érdekvédelmi szövetség elhibázott ,,külpolitikája" miatt Európában tényleg azt hiszik, hogy Romániában a kisebbségek gondjai példaértékűen megoldódtak. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár az MPP politikai programja kapcsán kiemelte az összefogás és a konszenzus fontosságát. Nem egy RMDSZ-epigonra van szükség — jelezte —, hanem egy átfogó, alternatív program alapján cselekvő politikai aktorra, amely — szemben az eddigi gyakorlatban élő parlamentközpontúsággal, a kormányzati pozíciók megszerzése végett konjunkturális koalíciós kényszerpályákkal operáló érdekvédelemmel — az önkormányzatiságra építő, regionalista politikai víziót valósítana meg az értékkonzervativizmus mentén. Tőkés László javaslatára szakértői munkacsoportot alakítottak Tanácsadó Testület néven, mely szerinte laza szerkezetű, nyitott szakértői társaság, amely hozzáértésével, szakmai előterjesztéseivel, célirányosan alakuló munkacsoportban kidolgozott koncepciókkal segíti elő az erdélyi magyarok képviseletét az Európai Parlamentben, hogy ,,legyen saját hangunk, és arra figyeljenek is".