A szomorúság az emberi lét elkerülhetetlen tapasztalata, természetes reakció a veszteségélményre. Manapság sok érzelmi problémára ráhúzzák a depresszió címkéjét, épp ezért fontosnak látom, hogy megkülönböztessük a klinikai depressziót az átmeneti hangulati hullámzástól.
Depresszív epizódnak minősül a legalább két hétig tartó depresszív hangulat és/vagy érdeklődés elvesztése majdnem minden tevékenységben. Emellett a tünetek között előfordulhat: súlycsökkenés vagy -gyarapodás, az étvágy változásai, álmatlanság vagy nagyobb alvásigény, felfokozott mozgékonyság vagy lelassultság, érdektelenség, önvád, bűntudat, csökkent koncentrációs és döntési képesség, a halál gondolatával való foglalkozás. Ha ezek közül legalább négy jelen van, felvetődik a depresszió megléte.
Az általános nézet szerint a depresszió oka valamilyen negatív életesemény (pl. munkahely elvesztése, gyász stb.). Nem vitatjuk ezek szerepét, de figyelembe kell venni más tényezőket is. Biológiai szinten bizonyos kémiai ingerületátvivő anyagok – szerotonin, dopamin – csökkent aktivitása idézhet elő depresszív állapotot, bár az ok-okozatiság iránya nem tisztázott. Kimutatott, hogy bizonyos szomatikus betegségek, például a pajzsmirigyhormon alacsony működése is együtt jár hangulatingadozásokkal.
Pszichés síkon depresszióra hajlamosít a rendszeres negatív gondolkodásmód. Vannak emberek, akik állandóan negatívan értékelik önmagukat, jövőjüket. Gondolkodásukat torzítások jellemzik: sikereiket külső tényezőknek, kudarcaikat önmaguknak tulajdonítják, pozitív élményeiket bagatellizálják. Ez a torzított gondolkodás egy negatív eseménnyel találkozva kész táptalaj a depresszió számára.
Más magyarázat szerint a depresszió megjelenéséhez vezet az ún. jutalomértékű tapasztalatok hiánya. Egy ördögi körrel állunk szemben: a személy egyre inkább kivonja magát korábban kedvelt tevékenységekből, így megfosztva magát az ezekből fakadó pozitív tapasztalatoktól, sikerélményektől, ezzel együtt mélyül depressziója.
Más elméletek szerint alapvető lelki szükségleteink – autonómia, kompetencia és kapcsolati szükségleteink – tartós frusztrációja vezet depresszióhoz. Az egyik legfontosabbnak tartott autonómia szükséglete azt jelenti, hogy én vagyok sorsom kovácsa, és nagymértékben tudok azonosulni azokkal a tevékenységekkel, amelyeket végzek. Gyakran az áll a depresszió hátterében, hogy a személy életét mások irányítják, a sajátja helyett más álmait kell megvalósítania, így az élet inkább monoton taposómalomra emlékeztet. Ezzel eljutottunk a depresszió egzisztencialista magyarázataihoz. Eszerint depresszióhoz vezet, ha a személy tartós értelmetlenségérzetet tapasztal meg, nem látja, hogy miért vagy kiért érdemes élnie.
A gyógyulás érdekében leginkább javasolt a gyógyszeres kezelés és a pszichoterápia ötvözése. A kezelés során törekszünk a pácienst jutalomértékű tapasztalatokhoz juttatni, segítünk neki abban, hogy életét kézbe vegye, megtanuljon saját döntéseket hozni. Fontos tényezője a terápiás kezelésnek a páciens negatív gondolkodásának megkérdőjelezése, és egy új, racionálisabb és pozitívabb gondolkodás elsajátítása. Végül, egy magasabb szinten, segítjük a személyt, hogy értelmet leljen az életében, mert az a meggyőződés, hogy az élet értelemmel bír, az egyik leghatékonyabb védő tényező a depresszióval szemben.
ELEKES SZENDE pszichológus
