– Miért lettél színész?
– Nem tudom. Így alakult az életem. Szentegyházán nőttem fel, ahol nem volt alkalmam „igazi” színházzal találkozni, eszembe sem jutott, hogy valaha színész leszek. Érettségi után Kolozsváron közgazdaságtant kezdtem tanulni, de elég hamar kiderült számomra, hogy ebben a formában nincs túl sok közöm a közgazdaságtanhoz. A Kolozsváron töltött idő alatt azonban egyre jobban kinyílt a világ előttem, én pedig belekapaszkodtam ebbe a lehetőségbe, és elkezdtem más dolgok iránt érdeklődni, tapogatózni minden irányba. Így talált meg a színház is: véletlenül alkalmam volt látni felvételről a Mihai Măniuţiu által rendezett, Doktor Faustus című kolozsvári előadást, amelyben Bogdán Zsolt játszotta a címszerepet. Le­nyűgözött, amit láttam. Talán ettől a pillanattól kezdtem tudatosan érdeklődni a színház iránt, és valahogy a magánéletem is úgy alakult, hogy egyszer csak ott találtam magam a felvételin, Marosvásár­helyen.
– Hogyan kerültél a budapesti KOMA Társulathoz, milyen volt velük dolgozni?
– Miután 2007-ben (másodéven) szerencsém volt részt venni egy Schilling Árpád által vezetett workshopon – mely ugyancsak meghatározó élménye volt szakmai életemnek –, komolyan érdekelni kezdett a független társulatok működése. Figyelni kezdtem őket, többek között a Krétakört, a Szput­nyikot és a KOMA Társulatot is. Az egyetem után más ajánlatok mellett a KOMA is szerződést ajánlott, és én nagyon örültem ennek a felkérésnek. Úgy találtam, hogy egy dinamikus és lendületes csapatról van szó, amelyben nagyon sok lehetőség van. A KOMA nem klasszikus értelemben vett színház, a színházat mint eszközt használja különböző, többnyire társadalmi jellegű tevékenységek végzéséhez. Szerettem ezt a munkát, de szakmai szempontból folyamatosan hiányérzetem volt, szerettem volna igazi rendezőkkel, nagy mesterekkel dolgozni, szerettem volna jól megtanulni a szakmámat.
– Miért szerződtél Sepsiszentgyörgyre?
– Elsőéves koromban Marosvásárhelyen alkalmam volt látni a sepsiszentgyörgyi társulat Godot-ra várva című előadását. Máig tudom, hol ültem a színházban, olyan erős élmény volt ez számomra, mint annak idején a Doktor Faustus. Később az egyetemen sokat hallottam a szentgyörgyiekről, aztán láttam tőlük A csodát, A mizantrópot és más előadásokat is, a társulat iránti csodálatom pedig változatlan maradt. Már Pesten éltem, amikor egy karácsonykor magánügyben Szent­györgyre érkeztem, és egy véletlen folytán találkoztam Bocsárdival az akkor még működő Corvina Köny­ves­boltban. Ott filmbe illő események közepette (a könyvesbolttal egy térben lévő kézművesüzletben lopás történt, a bent tartózkodók pedig nem hagyhatták el a helyszínt a rendőrség megérkezéséig) Bocsárdi beszélgetést kezdeményezett velem, majd ajánlatot tett. Ezzel a találkozással indult az a párbeszéd közöttünk, melynek a végén a sepsiszentgyörgyi színházhoz szerződtem.
– Melyek voltak a fontosabb színházi munkáid?
– Mindig az a munka a legfontosabb, amelyiket éppen végzem.
– Miért hoztad létre a Tandem Csoportot?
– Tulajdonképpen a kíváncsiságom szülte a Tandemet. A kulcsszó ez volt: keresni. Nap mint nap a tiszta, őszinte kommunikáció, a kíváncsiság, a párbeszéd hiányával találkozom a mindennapi életben és a szakmában is. Egy olyan fórum, köztér megteremtése volt a célunk, ahol lehetőség nyílik mind az alkotók, mind pedig a befogadók számára a találkozásra, az együttgondolkodásra, a kreatív közösségi játékok általi igazi párbeszédre. Ezt a célt szolgálja a Hogyan ettem kutyát című előadás és az azt követő drámafoglalkozások, beszélgetések is.
– Terveid a jövőre?
– Elvonulni valahová a családdal, sokat olvasni, sok filmet nézni. Szeretnék nyelveket tanulni, és még sok minden mást. Azt is szeretném megtanulni, hogy mindig legyen bennem kellő energia és nyitottság ahhoz, hogy ott tudjak lenni a jelenben.

Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR

A Színházi tükör támogatója a Salvia patika