Nehezen honosodik meg tájainkon e jeles nap, június harmadik vasárnapja. Oka ennek szerteágazó, nem is boncolgatjuk, inkább álljon itt egy kis szubjektív válogatás.
Az amerikai Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Apja, a háborús veterán William Jackson Smart egyedül nevelte fel hat gyermekét. A hölgynek az adta meg a kellő önbizalmat, amikor Anna Jarvis megalapította az anyák napját. Az apák napjának eredeti tervezett dátuma június 5., édesapja halálának évfordulója lett volna, de nem volt elég idő megbeszélni a részleteket a szervezőkkel, így június harmadik vasárnapján tartották, és ekkor tartják ma is. Az első apák napja 1910. június 19-én volt Spokane-ben. Az ünnepet hivatalosan 1972-ben Richard Nixon elnök ismerte el. Az utóbbi években a kereskedők alkalmazkodtak az ünnephez, ilyenkor általában a műszaki cikkek és a szerszámok kereslete növekszik. Iskolák és egyéb gyermekintézetek az ünnep előtt mindig ajándékokat készítenek – ismerteti a Wikipedia.org, hozzátéve: a katolikus egyház Szent József napján, március 19-én tartja az apák napját.
Az apáknak természetesen nemcsak a családfenntartás a feladatuk, de nagyon fontos szerepet játszanak a gyermek családképének kialakulásában is. Gyerekrajzokon jól követhető például, hogy milyen a kapcsolat a gyerek és a szülők, illetve a két szülő között.
Ezekre a rajzokra mindig tekinthetünk úgy, mint egyfajta őszinte tükörre, amit a gyermekünk nyújt felénk, azt mondva: ilyennek látlak benneteket. Az apák szerepe természetesen ugyanolyan fontos a kisfiúk és a kislányok fejlődésében egyaránt. A kisfiúk apukájukkal büszkélkednek az óvodában és az iskolában, és persze őket tartják a legokosabbnak és a legügyesebbnek az egész világon. A kislányok pedig gyakran az édesapjukról mintázzák a számukra ideális férfiról kialakított képet. Sokszor még akkor is az apjuk tulajdonságaihoz hasonlóval rendelkező férfiakhoz vonzódnak felnőttkorban, amikor ezek a tulajdonságok éppen negatívak. Tény, hogy az elmúlt száz évben az apák szerepe sokat változott. Ez a változás rengeteg pozitívumot hozott: például az apák már lelkileg is közelebb kerülnek a gyermekeikhez, több időt töltenek velük, és lehetőséget kapnak akár arra is, hogy már csecsemőkortól többet legyenek a gyerekeikkel. A felnövő generáció számára ez óriási előny lehet, aminek kedvező hatásait főleg felnőttkorukban tapasztalhatjuk. (Tanitoikincseim.lapunk.hu)
Esterházy Péter: Miért is főnév az én édesapám, miért nem ige, mely köztudottan a legmozgékonyabb és leglendületesebb minden szóféleség közt? (...) Ha volna ez az ige, akkor édesapám lehetne az, amelyben élünk, mozgunk, amelyből merítünk s a magunk igéjét megteremtjük. Kérdésre egy ízben apám azt válaszolta, vagyok, aki vagyok. Erről az önmeghatározásról már sokat bölcselkedtek, hogy pl. édesapám nem akarta prédára adni a nevét, fölmerült a pater absconditus kifejezés is, a rejtezkedő apa, illetve hogy a válasz a kérdezőre utal vissza, vagyis hogy érje be avval, amit kap, lássa be korlátait, tegye, mit apám mond. Volna azonban egy értelmezés, amely abból indulna, hogy édesapám fogalmazásában a „lenni” igét értelmezhetjük jövő idejűként is. Ekkor édesapám szavai ezek volnának: Vagyok, kinek majd mutatkozom. Tehát az, hogy ki édesapám, nincs lezárva. Édesapám mutatkozni fog, újra, újra.
Szabó Lőrinc: Tizennyolc éve vagyok apa, tizenkét éve pedig duplán az vagyok. Két gyermekem sok örömöt, sok meglepetést adott. Érzéseket, amelyek nélkül nem teljes az élet ismerete. Különösen kicsiny, még egészen civilizálatlan korukban tanultam tőlük sokat és érdekeset. (Később inkább már csak hasznosat.) Így aztán Wordsworth híres verssorának, hogy „a férfi apja a gyermek”, lassanként kettős értelme lett számomra: a gyermekem nemcsak a saját őse, „apja”, de „apám”, vagyis nevelőm, alakítóm énnekem is. Két gyermekem érlelt férfivá.
Hogy mit tanultam tőlük? Néhány megíratlan, összefoghatatlan, sőt, tulajdonképpen hihetetlen fejezetét az embertannak. Dolgokat, amelyek csak gyakorlatból ismerhetők meg. Ilyen a szülői érzés; ilyenek a legalsó ösztönréteg megnyilatkozásai, amelyek valósággal az ősembert idézik vissza minden újszülöttben; s ilyen az a tapasztalattömeg, amelyet a család kis kollektívumáért küzdve az élet sok-sok területén szükségképpen megszerzünk. (Jelesnapok.oszk.hu)
