Csendes hangvételű, de igen éles, fenyegetőzésekkel is tarkított vita bontakozott ki tegnap a sepsiszentgyörgyi tanács rendkívüli ülésén az anyanyelv-használati jogokról és ezek gyakorlati érvényesítéséről, illetve a kisebbségi lét kényelmetlenségeiről.
A nagy egyetértésben megszavazott határozatok után az SZDP-s Rodica Pârvan szóvá tette, hogy a szakbizottságokban megkérdezésük nélkül magyarul kezdtek beszélni, amit a román tanácstagok megfélemlítésnek és túlkapásnak éreznek.
Évekkel ezelőtt, mikor a tanácsüléseket magyarul, szinkrontolmáccsal kezdték tartani, szájkosárnak érezték a drága fejhallgatókat, most pedig úgy látják, hogy az utolsó kommunikációs hidat is fel akarják égetni az önkormányzat magyar és román képviselői között. A Pro Urbe-díjak számbeli visszanyírása után ez a második olyan lépés, amivel megsértik az itt élő románokat, már azon gondolkodnak, hogy mi jöhet még – vetette fel Rodica Pârvan.
A gond az, hogy egy uniós tagországban, ahol a magyar ugyanúgy hivatalos nyelv, mint a román, egyeseket bánt, ha valaki az anyanyelvén szólal meg – válaszolta Antal Árpád polgármester, és emlékeztetett arra, hogy a közigazgatási törvény értelmében már 2001-től beszélhetnének magyarul az önkormányzati testületekben, tehát nem visszaélésről van itt szó, hanem egy 13 éves késéssel érvényesített jogról. Lassan el kell fogadni azt is, hogy a törvények jogokat is adnak, nem csupán megszorításokat tartalmaznak, de a jóérzés is megköveteli, hogy az ember ismerje annak a közösségnek a nyelvét is, amellyel huzamosabb ideje együtt él. A törvény megengedné, hogy magyarul feleljek, de románul beszélek a román kollégákkal, mert így tartom helyesnek – hívta fel a figyelmet; kitért a kisebbségi és regionális nyelvek Románia által is ratifikált európai chartájára, és leszögezte, hogy az anyanyelvhasználattal kapcsolatos költségeken (tolmácson, feliratokon stb.) nem szabad takarékoskodni. Ez van, többnyelvű térségben élünk, jó lenne a törvényeket és az alkotmányt is a valósághoz igazítani, mert fordítva nem fog menni.
Szomorú, hogy erről kell beszélni, hiszen ez egy álgond, természetes a magyar szó a tanácsban, és manipulálás kifogásolni – jelentette ki a liberális Mădălin Guruianu, aki többek között arra is emlékeztetett, hogy az anyanyelvhasználatot szabályozó törvényt az akkor egyedül kormányzó SZDP fogadta el annak idején, esetleg Adrian Năstase volt kormányfőtől kellene számon kérni. Meg is kapta a magáét: Pârvanné az isteni igazságszolgáltatás iránti bizalmát kifejezve kijelentette, hogy a nemzetárulók is megkapják a büntetésüket, lám, Năstase is rács mögé került. Miklós Zoltán azt látja súlyosnak, hogy a törvény alkalmazását valaki visszaélésnek tekintheti, Bálint József egy Ioan Slavici-idézettel próbálta jobb belátásra bírni a román jogok egyeduralmáért harcoló asszonyságot, és azt is elmondta, hogy a nyelvtudás hiányáért az ember csak önmagát hibáztathatja, Czegő Zoltán toleranciára intett, az igen ritkán felszólaló kilyéni falufelelős, Török Aranka pedig elmondta, hogy 1970-ben, amikor ide került, egy szót sem tudott magyarul, mégis jól megértette magát azokkal is, akik viszont románul nem tudtak; nem is tervszerűen tanulta meg a magyar nyelvet, hanem a mindennapi használatban, emberi kapcsolatait pedig soha nem rontotta, hogy ő maga románnak született, sőt: a túlnyomórészt magyar lakosságú Kilyénben őt választották meg önkormányzati küldöttnek. A gond nem a nyelv, hanem a tisztelet – fejtette ki. Ez csillapítóan hatott, utána a szintén SZDP-s Palela Rădiţa csak annyit mondott, hogy kényelmetlenül érzi magát kisebbségiként a helyi tanácsban. Ezt megértjük, zárta a vitát Antal Árpád, a totalitárius, intoleráns hatalom hozzászoktatott minket; remélhetőleg most már a románok is megértik, hogy a magyarok számára sem kényelmes a kisebbségi lét.
