Eddig mindenik miniszter – márpedig tucatnyinál is többen voltak az elmúlt több mint két évtizedben – nyomot akart hagyni a tanügyben, s nekiveselkedett egy-egy reformnak, jó részük azonban csődöt mondott, mert meg sem kísérelték a harmadik évezred igényeihez szabni őket.
S természetesen, olyan kormánya sem volt még az országnak, mely kisebb-nagyobb beruházások helyett az oktatásra szánta volna bevételeinek jelentős részét, a gyermekbe, a pedagógusba fektetett volna, mint mondjuk Japán vagy Finnország. S mióta a puskázás lehetőségétől is megfosztotta a modern technika és a tisztánlátásra vágyó szándék a vizsgázókat, egyre inkább fölfeslenek a román oktatásügy hibái.
Idén például országos szinten a végzősök mindössze hatvan százaléka jelentkezett érettségire, megyénkben több mint 380-an döntöttek úgy, hogy meg sem próbálkoznak a tanulmányaikat záró vizsga abszolválásával. A szóbelin magyar nyelvből 5844 diák vizsgázott, 85,5 százalékuk tapasztalt nyelvhasználói minősítést, azaz a legjobb besorolást kapta, a román szóbelin a diákok 67 százaléka kapott jelest, csakhogy ezeket a jegyeket be sem számítják az érettségi átlagba, mintha az élő beszéd, a logikus érvelés, a tudás ilyetén felmutatása mit sem érne. Miközben vészesen fogy a gyermeklétszám, iskolákat zárnak be, vonnak össze, pedagógusok százai maradnak állás nélkül, ráadásul Európában minálunk a legmagasabb az analfabéták száma, s úgy tűnik, senki sem igyekszik tudomásul venni, hogy a mai fiatalok mást és másként akarnak tanulni. Igaz, ehhez mélyreható, minden osztályt átfogó, a tanítandó tananyag okos szelektálására, új módszerek kidolgozására, másfajta segédanyagok használatára, modern szemléletű pedagógusok képzésére és megbecsülésükre lenne szükség.
Az idei érettségin ismét nagy bukta előtt áll a tanügy, azok a gyermekek, akik már első osztályban azt tanulták, hogy ők egy gazdag országban élnek, a felnőttkor küszöbén már tudják: hazudtak nekik, s érettségi diplomával vagy anélkül nekivágnak a nagyvilágnak. Hogy zömük csak az alja munka elvégzésére alkalmas, hogy jól fizetett, de különösebb szellemi erőfeszítést nem igénylő tevékenységgel alapozza meg kinti életét, már senki előtt nem titok.
Itthon meg érettségiztethetnek tovább a tanárok, egyszer talán majd pénzüket is megkapják, egy-egy tanítványuk sikerének is örülhetnek, de azt nem feledhetik, ennek az egyik rossz reformból a másikba bukdácsoló oktatásügynek még annyira sem sikerült felzárkóznia Európához vagy a világhoz, mint magának az országnak.
