Fülledt, esőre álló időben baktatok be a szentgyörgyi piacra. Hátul, a Tega-székház közelében kőkockán ül egy fáradt árus. Elhalad mellette valaki, köszön neki, aztán így szól:
– Gondolkodó... Michelangelo!
Odaszólnék, hogy Rodin, de nem teszem.
Jobb ez, mint a melegebb éghajlat, ősök és keresztanyák emlegetése.
Olyan érzésem támad, mint amikor az ember örül, hogy a gyerek „csak” a számítógép előtt rostokol, mert addig sem drogozik, szexel fűvel-fával vagy csavarog az alvilágban.
