Sepsiszentgyörgy szélén ott az elkülönült csoda, amit még a városlakók sem ismernek, az őrkői cigánynegyed. Szombat reggel, a templom tele boldog emberekkel. A pap itt tényleg csak egy közvetítő. Senki nem csüng a szavain, senki nem érzi úgy, hogy ő a legfontosabb a templomban. Otika hatéves lehet. Zöld szeme kicsillan a borzos haj alól. „Ha a templomban csend lenne, az Isten messzebbre kerülne, azért kiabálok, hogy a Jóisten hallja meg, s jöjjön ide hozzám”. És helyette megérkezik öt idegen. A cigányok hosszasan nézik őket, és szomorúan konstatálják, hogy sem bűnbocsánat, sem napkeleti bölcsek nem érkeztek. Az ember első ránézésre nem gondolná, hogy ebben a káoszban van bármiféle rend, amit meg lehetne zavarni. Pedig van. Gabika nem áldozhat, mert elkésett a templomból. Sír.
Az iskolában az apróságok apácákkal dolgoznak. A nővérek törik a magyart, a gyerekek meg más nyelven nem tudnak. Tökéletesen meg­értik egymást, úgy beszélnek, hogy egymás sze­mébe költöznek. Az osztályban ötödikes fiúk ülnek. A legkisebb tíz, a legnagyobb 18 éves. Leg­többjük zenész akar lenni, s hogy ezt bebizonyítsák, énekelni kezdenek és táncra pördülnek.
Van egy fiú. Kilencéves lehet. Felszabadult, a vérében van és hihetetlenül kifejező. Sze­mében átszellemültség és Csönd. Tökéletesen mozog az improvizált zenére, nem kell figyelnie, a lépések ösztönösen jönnek, mint a levegővétel, feszültséget kelt minden pillanatban.
Józsi bácsi az őrkő idegenvezetője. Mesél arról, hogy milyen nehéz így élni, a mély szegénységben, egyik napról a másikra. Mesél az omladozó falról. Aminek egyik felén magyarok laknak, a másikon a színes putrik esnek szét. A fal állítólag azért áll ott, hogy a disznók ne menjenek át. A malacok járhatnak. A cigányok a disznók. Józsi bácsi azt mondja, a vezetőség nem tesz semmit, hogy jobb legyen. A polgármester szerint a falat nem lehet lebontani, mert rengeteg a panasz. A fal két oldalán élő emberek képtelenek az együttélésre. Amíg a láthatatlan falak állnak, lyukak nélkül s magasan, addig fölösleges lenne lebontani az igazit, mert még több feszültséget gerjesztene. A kommunikáció hiánya már régóta probléma az itt élő két kultúra között. Sepsiszentgyörgy többnyire magyarlakta székely város. Ezek a szintén kisebbségben élő emberek nagyon értenek a kiszorításhoz, megalázáshoz. Nem moshatod le az autómat, mert cigány vagy. Nem dolgozhatsz virágüzletben, mert esztétikai botrány lenne. Étteremben ne szolgálj ki, sötét a bőröd. Elképzelhetetlen, hogy létezik ember, aki erre nem támadással válaszolna. Amilyen a mosdó, olyan lesz a törülköző. Nem dolgozhatok? Köpni kell! Leköpni az egész világot, elmenni tücsöknek, hegedülni egy életen át, a csőlátású hangyák meg csak dolgozzanak. Józsi bácsi szerint ez sosem lesz másképp. „Az ember addig gyűlöl, ameddig él. A bántásból addig jut, míg marad. Mindegy, hogy cigány vagy magyar. De a gyűlölködés minden népben ott van.” Nagyokat sóhajt, és közben félszemmel a vizet hordó lányokat figyeli. Az omladozó kerítések közül mocskos, vigyorgó purdék kukucskálnak. A férfiak az úton beszélgetnek. Lili tisztes távolságból nézi férjét, és a frissen mosott ruhákból csavarja a vizet. Tizenhat éves, bár saját bevallása szerint szívesen elhitetné az emberekkel, hogy több. De a cigány a barátjának nem hazudik. Lánya hat hónapos, ő a tizenhat fős család legkisebb tagja. Egy kétszobás házban laknak. Bent meleg van, az ebéd készül, a nők a konyhában ülnek, a férfiak a hátsó szobában. Nincs keveredés.
Az ebéd készül, Rózsika futkorászik, apját keresi „Apja, ma lesz a negyedik telihold! Két hét, és születésnapom van!”
Itt az idő is csak univerzálisan működik. A hold állása szerint mérik, meg hogy kéthetente érkezik jósnő. „Itt fent is vannak, akik jósolgatnak, de csak sarlatánok. Minden második héten jön hezzánk az igazi jósnő. Fehér embereknek is dolgozik. Jöjjenek fel következőkör. Egy fél óra húsz lej” – mondja Robi, a ház egyik férfikeze.
A néma lány a konyhában játszik a legkisebb gyerekkel. Magyaráz nekünk. Kezével hadonászik, artikulálatlan szavai inkább öklendezésnek hatnak. „Amikor kicsike volt, elütötte az autó. Nagyon fáj neki még mindig. Azt a keresztet egy román táborban kapta egy fiútól, aki meghalt már” – fordítják a kisebbek a néma lány beszédét. A lány nevét senki nem mondja ki. Folyamatosan mosolyog, ugrál, nevetgél. Az elszigetelt őrkői világtól elszigetelve, önmagában éli meg a mindennapjait. A férfiakkal távolságtartó.
Van egy lány. Őrkői. A várost járja.
„Elindultak a cigányok a bálba, / egynek se volt oda való ruhája, / egyik cigány azt mondja a másiknak, / ruha nélkül ne menjünk el a bálba.” Kasszandra kilencéves, énekelve pördül be a Tein Teaház­ba kérni egy-egy lejt mindenkitől. Kasszandra, voltál ma iskolában? Miért, fölösleges. Itt izgalmasabb? Miért, mi van itt, ez egy kocsma. Az emberek? Miért, mit csinálnak itt az emberek? De te honnan tudod, hogy ki az, aki szerelmes, ki bánatos, ki gyűlöl vagy szeret valakit, ha nem is beszélnek neked erről? Hogy megérzed? Hogy érzed meg? Egy papírt? Tessék, itt egy ceruza. Mit rajzolsz? Aha, ez egy szív, benne írja, hogy LOVE, ez mit jelent? Ne, nem kell kijavítanod, helyesen írtad, csak mit jelent. Kasszandra erősködik, kijavítja, és a szívben love helyett LÓVÉ lesz. Na látod, ilyen a fehér ember szíve – mondja vigyorogva, s átül a zenészekhez. Ők mindig adnak ötven banit, egy lejt.
Igen, ők mind cigányok. Igen, ők mind a jelenben élnek. Igen, náluk nincsenek tabuk. Ha bizalmat gerjesztünk bennük, megkínálnak a legfinomabb kávéval, aminek talán az a titka, hogy cigányok készítik. Egész világ ellenségük, űzött tolvajokként élnek, pedig csak egy szeget loptak Jézus vérző tenyeréből.