Az országos jelenség Háromszéken is megfigyelhető, az idei általános- és középiskolai végzősök közül ezren jelenleg is lógatják a lábukat, míg osztálytársaik a vizsgapadokban izzadnak. Részben érthető a fiatalok távolmaradása, mert egy részük sok hasznát nem látja ezeknek a diplomáknak, illetve az ügyeskedők gyakran ezek nélkül is érvényesül­nek, másrészt viszont aggasztó, hogy már tizenéves korban feladják a harcot, és még az ötösre sem hajtanak. Mindez ellenben nem csak a diákokon múlik.
Félretéve a konkrét vizsgahelyzetet, azt látjuk: nem csak a tanulók buknak, rég megbukott az egész hazai oktatási rendszer is, kezdve a pedagógusképzéstől a tantervek és tankönyvek összeállításáig, a követelményrendszerig és értékelésig. Diákok százezrei ülnek unottan az iskolapadokban, mert a korábban bevált módszerek mára elavultak, az internet térhódításával érvényét veszítette az elv, miszerint csak az tud, aki szorgalmasan tanul, annyi információhoz jutnak a gyermekek iskolán kívül is, amennyi csak beléjük fér. Ráadásul válogathatnak, csak az őket érdeklő dolgokat böngészik, szinte falják az újat, így érthető, hogy lehetetlen lekötni a figyelmüket száraz tananyaggal. Teljesen új szemléletre és újszerű pedagógusképzésre van szükség. Ma már nem lehet azzal etetni a fiatalokat, amivel húsz-harminc évvel ezelőtt, felgyorsult az élet, ezzel lépést kell tartania az oktatásnak is, egyébként még annyit sem tanulnak a diákok, mint eddig. Ennek jeleit, sőt, már következményét, eredménytelenségét évek óta látjuk. Százával, ezrével buknak a diákok a vizsgákon, elméleti iskolákból kikerülő munkanélkülieket nevel az ország, és még most sem hiszik elegen, hogy váltani kell. 
Látszik némi szándék a gyakorlati tudást is nyújtó szakoktatás újraindítása irányába, de mára már az igazán jó mesterek elhagyták az iskolákat, a jól felszerelt iskolaműhelyeket, a szakképzés presztízsét pedig úgy lerombolták a sem elméleti, sem gyakorlati képzésre nem alkalmas szakközépiskolákkal, hogy évtizednek kell eltelnie, amíg nemcsak azok a fiatalok fognak ott tanulni, akik máshova nem jutnak be, hanem azok, akik tudatosan választják az asztalos, kőműves, autószerelő, szövő-varró, szerszámgéplakatos szakmát.
Ha az országvezetés nem változtat az oktatási politikán és stratégián – mert azt senki nem hiheti, hogy csak a mindenkori tárcavezetőn múlnak a dolgok –, akkor jöhet és mehet bármilyen huszonegyedik századi szellemi hullámvetés, nyílhat még tágabbra a megismerés galaxisa, úgy lemaradunk, hogy szerre becsukódnak a kapuk Európában, valamint szerte a világban. Erre a jövőképre is igaz a mondás: ki mint vet, úgy arat.