Bizonyára nemcsak a képzetlen-kívülálló számára tűnik gazdasági egyszeregynek, hogy az adókat, illetékeket, az áfát csökkenteni kell, s a polgárra, a fizetés vagy nyugdíj tulajdonosára bízni, mit kezd a többletjövedelemmel, hanem elméletben is így tudják mind a jobb-, mind a baloldal közgazdászai.
Csak épp amikor az általuk támogatott politikai csoport hatalomra kerül, eszükbe jut, milyen rettenetesen sok a kiadása az államnak. Ráadásul – eddig legalábbis – Romániában csak ötletelés szintjén merült fel, hogy a vízfejű, drága államot karcsúsítani kellene, olcsóbbá tenni, s rögtön kevesebb közpénzt használnának el működtetésére. Ám ez sem ilyen egyszerű. Embereiknek – a plakátragasztóktól a magasabb rangú aktivistáikig – meg kell hálálni a sikeres munkát, s ezt csak jól fizető állásokkal lehet, ahol nemcsak a havi fix biztos, de még a csúszópénzek is olajozottan érkeznek.
S bár néha fel-felmerül a gyanú az egyszerű emberekben is, hogy méltánytalan megkeresett 100 lejének több mint felét az államnak adni, sőt, az is, ha épp kölcsönre szorult, s nyögve-nyelve fizeti vissza, mintha túl sokat keresnének az ő bőrén is a bankok. Ráadásul a bankok bűnének tudják be a világ nagy közgazdászai a közel öt éve tartó válságot is, mely megakasztotta Kelet-Európa felzárkózását.
Az Európai Unió szigorú pénzügyi szabályzói, a Nemzetközi Valutaalap protekcionista, főként a bankok érdekeit szem előtt tartó politikája oly mértékben fékezi ennek a régiónak a fejlődését, hogy ma már az is kérdés, miként lehet úgy toldozni-foldozni a fennálló rendszert, hogy legalább azt meg lehessen őrizni, amit eddig sikerült tető alá hozni.
S mint kiderült, sem a kormányt, sem a valutaalapot, sem az Európai Központi Bankot, de még a nemzeti jegybankot sem érdekli az adók mértéke, csak az, mennyi pénzt tud begyűjteni a kincstár. Mifelénk például, miközben a vállalati befizetéseket próbálnák öt százalékkal olcsóbbá tenni, az egész apparátusnak azon jár az esze Bukaresttől Brüsszelig, miként és honnan lehetne az így kiesett pénzt behajtani.
A túlzott adóztatás végül is mindig a feketegazdaság malmára hajtja a vizet, az állami bevételek apadnak, Romániában például arról beszélnek, hogy jelen pillanatban 15 milliárd euró marad behajtatlanul.
Vajon mi történne, ha nemcsak a társadalombiztosítás összegét csökkentenék öt százalékkal ősztől, hanem például az áfát is? Minden eddigi tapasztalat szerint növekednének az állami bevételek. Mert a vállalkozók zöme idegenkedik az adócsalástól, szereti nyugodtan álomra hajtani fejét.
