Mi minősül bántalmazásnak?
Gyermekkori szexuális bántalmazásról akkor beszélünk, ha a gyermeket egy felnőtt, fiatal vagy gyermek bármilyen hatalmát, erő- vagy pozíciófölényét felhasználva szexuális aktivitásba von.
A szexuális bántalmazás lehet fizikai, szóbeli vagy érzelmi jellegű, tartalmazhatja az alábbi szexuális visszaélések valamelyikét:  szexuális töltetű dédelgetés, simogatás, érintés és puszi (a gyerek nemi szerveinek tapogatása, simogatása); a gyermek privát szférájába történő rendszeres beavatkozás;  a gyermek szexuális aktus nézésére való biztatása vagy kényszerítése; a gyermek szexuális töltetű pózok felvételére, viselkedésre történő biztatása vagy kényszerítése; pornográf képek, filmek mutatása a gyermeknek; intim testrészek mutatása; önkielégítés a gyermek előtt; szexuális tartalmú történetek vagy viccek mesélése; a gyermek bevonása telefonon vagy interneten közzétett szexuális tartalmakba; a gyermek hüvelyébe, végbélnyílásába történő bármilyen behatolás (pl. pénisszel, ujjal, tárggyal); orális szex.

Elkövetők
A szexuális bántalmazás elkövetői leggyakrabban a szülők, rokonok vagy ismerősök (apa, nagyapa, nagybácsi, szomszéd, mostoha- és nevelőapák). A szexuálisan bántalmazott gyerekek esetében nem a szó szoros értelmében vett nemi erőszakról van szó, hanem a játék és a szeretet jegyében elkövetett – hát mondjuk ki: bűncselekményről.
Az elkövető személyiségében általában nem találunk olyan patológiát, amely arra mutatna, hogy ő a gyermekkel ilyet tesz. Úgy képzelhetjük el, mint akinél – a gyermek szeretetteljes közeledésére – a „gátláskapcsoló” nem kapcsolódik be. A gyermek testét szexuális ingerként „használja” és így reagál rá.
Az elkövető tettét „becsomagolja”, játék- és szeretetmegnyilvánulásként „adja el” a gyermeknek – így az nem sír, nem tiltakozik, részt vesz a  bántalmazó által felkínált játékban.
Gyakran az elkövető el is tudja hitetni a gyermekkel, hogy „játékuk a nemi szervekkel” természetes.
Nem ritka, hogy egy idő után a gyermeket is elkezdi érdekelni az abnormális viselkedés, továbblépve: testvéreivel vagy állatokkal ő is szexuális viszonyt kezd.

Csak ki ne tudódjon!
Az elkövető – mivel élvezi a szexuális játékot – nem figyel arra, hogy a gyermek lelkében mi játszódik, mi játszódhat le. Lehet, hogy közben az a bizonyos kapcsoló mégis jelez, de akkor már késő, megtörtént a gyermek bántalmazása. Ekkor már csak egy dolog jár az elkövető fejében: semmiképpen se tudódjon ki, ami történt! Ettől kezdve minden szinten a tagadás és a védekezés jellemzi viselkedését. Könnyű helyzetben van, mert nincsenek tanúk, és az okos, szavahihető felnőtt elmondásával szemben csakis a kicsi (= buta, nem szavahihető) gyermek elmondása áll…
A gyermeknek ez olyan traumatikus élmény, amit nem tud könnyen feldolgozni, többek között azért, mert a titok és a szégyen tapad hozzá.
Azt, hogy ami történt, titok, abból a helyzetből is érzi, ahogyan az érintkezés megtörtént (elvonulnak vele egy külön szobába, az esemény alatt nincs jelen a másik szülő, más családtag, az ajtót becsukják, lehúzzák a redőnyt).
Sokszor az elkövető meg is kéri, hogy ne beszéljen arról, ami történt, mert: „Kislányom, ez a mi titkunk!” Visszatartó erő, hogy a gyermek mégis beszámoljon a történtekről a szégyen érzése. A gyermek saját magát érzi beszennyezettnek – úgy éli meg, mintha ő tett volna „valami rosszat”. Saját magát hibáztatja a történtekért! A hallgatás egyik legfőbb oka, hogy a gyermek nem érti, mi a jelentősége annak, ami történik vele. Lelkileg „mocskosnak” érzi magát, nem tud tudatosan beleavatkozni a folyamatba, felborulnak benne a nemi szerepek, és tudja, hogy mindig a felnőtt szava a döntő, ezért nem is beszél az eseményekről.
(folytatjuk)