Te voltál táborban, ő még nem – minden bizonnyal sokan találkoztak már üzletekben ilyen felirattal ellátott üvegpersellyel, amelyben a Kovászna Megyei Vöröskereszt a rászoruló gyermekek évi táborára gyűjt.
De talán még az egyéni adakozók, támogató vállalkozók is kevesen gondolnak igazán bele abba, hogy olyan tizenéves gyermekeknek szereznek örömet, akik közül többen még soha nem hagyták el falujukat, nem voltak távol szüleiktől, attól az otthontól, ahol bizony, gyakori vendég a nélkülözés. Félszáz nehéz sorsú háromszéki gyermek jelenleg egy hétig a Vöröskereszt gondoskodását élvezi a felsőcsernátoni Hanna Panzióban.
Forgószínpadhoz hasonlóan váltották egymást a csoportok kedden a játékhelyszíneken, a tíz önkéntes és öt felügyelő percnyi szünet nélkül töltötte be a szervező, játékvezető és gyakran a pótszülő szerepét. Aki búsult, azt megvigasztalták, a konfliktusokat megbeszélték, de ezekből jóval kevesebb adódik a múlt pénteken kezdődött táborban, mint az önfeledt örömből, barátkozásokból, a kis közösségekké kovácsolt csapatok összetartásából, no meg a jó étvágyból.
Bagoly Imre hatgyermekes kovásznai család negyedik osztályba induló fia, soha nem volt még táborban, de ezt nem látni rajta, néhány nap alatt sok barátot szerzett Csernátonban. Az ozsdolai Köllő Csongornak is ez az első tábora, neki a rajzolás és a foci mellett legjobban az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum tetszett, ott a mezőgazdasági gépek ragadták meg a figyelmét. A bölöni Boda Mátyás a kicsik közé tartozik, alig fejezte be a második osztályt, a tábor egyik kedvence, arra büszke, hogy elég sok mindent megjegyzett az elsősegélynyújtásról szóló bemutatón. Pataki László Lóránt Vargyasról érkezett, a régi gépeket ő is nagyon kedvelte a múzeumban, meggyőződése, hogy azért jöhetett a táborba, mert idén nagyon jól tanult. Az ozsdolai Dumitriu Zsombor a Vöröskereszt munkatársait és az önkénteseket dicsérte, szerinte olyan a tábor, mint egy nagy család. A lányok csapatépítő játékának szünetében a sepsiszentgyörgyi Buna Orsolya vállalkozott elsőként, hogy elmondja érzéseit: bár ez az első tábora, nagyon hamar megtalálta a hangot a többiekkel, nagyon jól érzi magát. Csavar Barbara Kovásznáról érkezett, ő is először táborozik, azt mondta, soha nem látott olyan szép csempéket, mint a Haszmann-múzeumban. A mikóújfalusi Román Mária szerint a vöröskeresztesek nagyon kedvesek, odafigyelnek mindenkire, először jött táborba, ezért fontos számára ez a szeretet. Márk Boglárka kézdivásárhelyi diák korábban járt hittantáborban, Csernátonban egyetlen dologgal elégedetlen: túl rövid az egy hét. A zaláni Berszán Szilvia az egyetlen, aki nem először vesz részt vöröskeresztes táborban, őt testvérével együtt az édesapjuk egyedül neveli, a csonka család több szempontból is segítségre szorul. A málnási Nagy Anita testvérével együtt táborozik, sajnálja, hogy hamarosan véget ér.
A sor folytatható lenne a kommandói, nagypataki, lemhényi, kézdikővári, kézdiszentkereszti, kökösi gyermekekkel, akiknek ez a hét ajándék. Kolcz Alíz önkéntes, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum X. osztályt végzett diákja is igyekszik, hogy a gyermekek jól érezzék magukat a táborban. „Nagyon összeszoktam a lányokkal, nehéz elképzelnem, hogy milyen lesz, amikor hazamegyek, és majd rájuk gondolok. Sok esélyt nem látok arra, hogy még találkozzam velük, hisz mindenki csak egyszer jöhet a táborba. Szülők voltunk szülők helyett, reggel megfésültük a lányokat, beszélgettünk, ha búsultak, megvigasztaltuk, sokat játszottunk velük. Nagyon sok szeretetet kapok a gyermekektől. Néhány nap után megismertem a problémáikat, érzékenységüket, látom, ha szomorúak, vagy ha nem mondanak igazat. Keresik bennünk a barátot, elpanaszolják, ha valami bántja őket, bizalommal fordulnak hozzánk.”
A fiatal önkénteseknek van, akitől tanulniuk, hisz a tábort olyanok is segítik, mint Vitályos János és Ildikó, akik 15 éves Johanna lányukkal és 20 éves Róbert fiukkal évek óta töltik pihenőszabadságuk egy hetét a vöröskeresztes táborban. A családfő szerint a gyermekek mosolya és az a tudat, hogy segíthetnek, évről évre visszahozza őket ebbe a közösségbe. „Fontos, hogy kimozdulnak az otthoni megszokott környezetből, itt alkalmazkodnak egymáshoz, barátokat szereznek, sok szeretetet kapnak, meghallgatjuk őket, jól és tartalmasan étkeznek, amiben sokuknak otthon nincs részük. Többen sérült családból származnak, egy szülővel nevelkednek, vagy anyagilag hátrányos helyzetűek.
A táborban töltött néhány óra gyorsan telt, pörögtek az események, a játékok, a foglalkozások egymást váltották, csak akkor állt le minden, amikor Székely István háromszor belefújt a sípjába, a gyermekek gyülekeztek, és elhangzott az ebéd előtti ima. Majd csak a kanalak csörömpölése hallatszott a hosszú asztalok mellől.
