Ha a többé-kevésbé mérgező gombafajok véletlen elfogyasztása után életben maradhatunk (esetleg szervezetünk tartós károsodása árán), a gyilkos galóca méreganyagainak (fallo- és amatoxinok) első tünetei csak elfogyasztása után 8–24–40 órával (amikor már hánytatással nem lehet eltávolítani a szervezetből) jelentkeznek, és ekkor már elháríthatatlanul bekövetkezik a máj és a vese sejtjeinek pusztulása. (Amikor gombászegyesületünk vizsgáztatta a szakértői képzésre jelentkezőket, a gyilkos galóca más gombával való összetévesztése a jelölt azonnali elutasítását vonta maga után.)
Ám nem csupán ezért tanácsos megismerni a galócákat. A legfinomabb galócafaj, a császárgalóca (A. caesarea) is ide tartozik, neve a római császárok lakomáit idézi. Tavaly ez a meleg éghajlatú faj már a mi zordabb tájainkon is megjelent (akkor hírt is adtunk róla). Ugyancsak galóca a nálunk borsgombaként ismert piruló galóca (A. rubescens) (2. kép), amelyet a gombák világában kevésbé járatosak a mérgező párducgalócával (A. pantherina) (3. kép) tévesztenek össze. Ez a pettyes kalapú galóca, a légyölő galócához (A. muscaria) hasonlóan mérgező, vegyületei úgynevezett neurotróp mérgek (muszkarin, iboténsav, muszcimol, hioszciamin stb.), mérgezése idegrendszeri tünetekkel (bolondgomba) jelentkezik, de némi szenvedés árán meg lehet gyógyulni (a mérgezés következményei több tényezőtől függnek: életkor, egészségi állapot, a megevett mennyiség stb.). A galócák sajátos felépítésétől különböző (nincs gallérjuk) se­lyemgombák (pl. az A. vagina­ta) csak nyersen mérgezők.
Valamennyi galóca gyökér­kapcsolt szimbióta faj (lombos és fenyőfákkal), lemezeik fehérek, a selyemgombák kivételével gallérjuk van, és tönkjük vagy bocskoros vagy vastag, peremesen bunkósak. Kalapjuk színe változó. A gyilkos galócáé halvány zöldestől a fehérig változik. Többségük világos vagy szürkés pettyekkel borított.