Most már nem nagyon érvényes a mondás, miszerint kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci, mert olyan is van, hogy nagy pénz, kis foci. De jó sport ez a labdarúgás, mert azért is lóvét kapnak a játékosok, ha jól játsszanak, s azért is, ha nem.
Ez utóbbit bundának nevezik. Feltételezik, hogy a brazil világbajnokságon a kameruniak mérkőzéseit megbundázták. Ez részükről bocsánatos, lehet, hogy Afrika e részein éppen hűvös a nyár, akár nálunk, így jól fog a bunda. Különben több afrikai ország labdarúgója azzal fenyegetőzött, hogy nem játszik, ha nem kapja meg a (nagy) pénzt.
Bár Románia és Magyarország is sokat áldoz a focira, sem itt, sem ott nincs futball, csak némi mímelése annak. Szerencsére, nem jutottak el Brazíliába, mert onnan már az olyan csapatokat is hazarugdosták, mint a spanyol, az olasz, az angol, amelyek mégiscsak tudnak valamicskét futballozni. A vébén sok olyan józan futballista fut, aki elmondhatja: berúgtam. A gólt. És ezek nem az italtól, hanem a győzelemtől mámorosak.
Mindenki úgy küzd, ahogy tud. Van, aki foggal, körömmel, más meg csak foggal, mint az uruguay-i Luis Suáres, aki kutya módjára harapdálja ellenfeleit. Mondhatni, néha bevadul, megveszik, és harap. Ezért aztán azt is be kell oltani veszettség ellen, akit megharapott. Most viszont ünnepélyesen megfogadta, hogy többé nem mar ellenfeleibe.
El tudom képzelni, hogy a mérkőzések miatt milyen harapósak a hölgyek is. Mélységesen igazságtalan, hogy ebben a világbajnokságos időszakban a férfiak sokkal többet és jobban szórakoznak, mint a nők, mert kevés a női szurkoló. A férfiak, ha tehetik, munkaidő alatt újabb és újabb mérkőzésekről cserélnek eszmét, a nőknek meg állandóan a régi lerágott pletykákat kell frissíteniük. Hallottam én már olyant, hogy a férj vett egy demarkációs sprayt, amivel a bírók is fújják a távolságot a szabadrúgáskor. Amikor felesége arról érdeklődött, mikor lesz már vége a meccsnek, mert neki sürgősen más néznivalója lenne, akkor a tévézőszoba küszöbére egy csíkot fújt, mondván, ne közelítsen, mert ellenkező esetben kap egy piros lapot, és ki lesz állítva az erkélyre. Az volt a helyzet, hogy a hölgy okvetetlenkedő kérdéseket tett fel a közvetítés alatt, amit fél szemmel nézett. A férj azt hazudta, hogy éppen akciófilmet néz. A hölgy hiányolta a női szereplőket. Aztán rosszallotta, hogy sebesültek voltak ugyan, de halott egy sem. Bár a férj, amikor egy játékost hordágyon vittek el, állította, hogy az meghalt, s a gyászhuszárok viszik is temetni. Aztán a feleség azt reklamálta, miért nincs már vége a filmnek, pedig azt ígérte a férje, hogy este háromnegyed kilencre befejeződik, ez meg bő félóráig folytatódott még. Az sem tetszett, hogy a szereplők fele mind egyféleképpen, másik fele másképpen öltözött. Szaladnak eleget benne, üldözik egymást, de autós üldözés nincs, lőnek is ugyan, kapura (így mondja a férj), de fegyvert nem látni. Emellett nem hallani a játékosok hangját, csak a sportriporter beszél magában, próbálja elmesélni, mi történik.
Sokkal jobban meg lehetne szerettetni a labdarúgást a nőkkel, ha néhány változtatást eszközölnének a szabályokban. A játékosok fele-fele lenne férfi, illetve nő. A nők játszhatnának estélyi ruhában – egyféle színűben, de más-más szabásúban. A férfiak meg egyszínű frakkban vagy rendruhában szaladgálnának. Most is elég sok extrém frizurást és tetováltat látni. A nők is megjelenhetnének úgy, ahogy éppen a fodrászatból kijöttek. Olyan jelenetek lennének közben, mint: csókolózás a kapu között. Az öltözőkből közvetíthetnének erotikus jeleneteket is. Bár ezt az amerikaiak kivágnák. Nekik az erőszakos jelenetek tetszenek. Például mutatnák, amint az egyik csapat férfi tagjai elcsavarják az ellenfél női játékosainak fejét.
