Salvador da Bahia, Fonte Nova Stadion, 48 747 néző. Játékvezető: Irmatov (üzbég). Hollandia: Cillessen (Krul, 120. p)–Kuyt, De Vrij, Vlaar, Marins Indi, Blind– Wijnaldum, Sneijder, Depay (Lens, 76. p)–Robben, Van Persie. Costa Rica: K. Navas–G. Gonzalez, Umana, Acosta, Gamboa (Myrie, 79. p)–Diaz, Borgez–Tejeda (Cubero, 97. p), Ruiz, Bolanos–Campbell (Urena, 66. p).
Az esélyesebb hollandok léptek fel támadólag, ennek ellenére a 21. percig kellett várni az első gólhelyzetre. Ekkor Kuyt jobbról beadott labdáját Van Persie lőhette kapura, Navas hárított. A 29. percben Ruiz–Depay a labda útja, az utóbbi közelről megcélozta a kaput, Navas lábbal hárított. A 38. percben Sneijder szabadrúgását hárította a derék kapuvédő, s így a félidő gól nélkül ért véget.
Szünet után sem változott a játék képe, továbbra is a hollandok uralták a pályát, sok-sok passzal szédítették „Brazucát” (a világbajnokság labdája), de igazán látványos, izgalmas kapu előtti jelenetekre nemigen került sor. Úgy tűnt. Ezt megunta a dél-amerikai Bolanos, és távolról (30 méter is megvolt) kapura bombázott, a labda viszont messze elkerülte a célt. Aztán nem sokkal később González próbált fejjel gólt szerezni, de ez a kísérlet is csődöt mondott. A félidő véghajrájában Sneijder végezhetett el egy szabadrúgást a tizenhatos bal csücskéről, a jól eltalált labda a kapufán csattant, a visszapattant és újból rálőtt lasztit pedig védte a kapus. A 87. percben Sneijder (megint Sneijder) lapos beadását Van Persie ügyetlenkedte el, lyukat rúgott az öt és felesen, majd három perccel később ugyancsak ő találta el a gólvonalon álló Tejedát, akiről a felső lécre pattant a labda, s onnan vissza a kapu előterébe, ahonnan Vlaar küldte kapu mellé. Következhetett a 2x15 perces hosszabbítás.
Az első 15 percben a hollandok irányították a küzdelmet, egyszer gólhelyzetet is összehoztak, de Vlaar fejesét kiütötte Navas. Több említésre méltó esemény nem történt. A második 15 perc küzdelme kiegyenlítettebb játékkal telt el. Mindkét kapunál jegyezhettünk gólhelyzetet. A közép-amerikai Urena nagyszerű cselek után kapura lőtt, de a 116 percen át „tétlenségre ítélt” Cillessen lábbal hárított. A túlsó kapunál Sneijder találta el újra a kapufát. A 121. percet mutatta az óra, amikor a holland edző, Louis van Gaal kapust cserélt. Mindenki úgy maradt, mint a fogorvosnál, tátott szájjal, természetesen a csodálkozástól. Aztán a soron következő tizenegyespárbaj igazolta az edző tettének helyességét, az új kapus, Krul ugyanis két büntetőt is hárított, s ezzel továbbjuttatta Hollandiát. Na, de nézzük a büntetőpárbajt, melyet a közép-amerikaiak kezdtek: Borges a bal alsó sarokba lőtt (0–1), Van Persie ugyanazt tette (1–1), következett Ruiz, aki szintén a bal alsó sarkot célozta meg, de Krul kiütötte a labdát, aztán jött Robben, és ballal a jobb felső sarokba bombázott (2–1), a González–Sneijder párharc egy-egy góllal ért véget, az eredmény pedig 3–2-re módosult, Bolanostól várták az egyenlítést a dél-amerikaiak, meg is tette, Kuyt sem hibázott, s a jobb alsóba küldte a labdát (4–3). Umana következett mint Costa Rica ötödik büntető-végrehajtója, lövését Krul kivédte. A hollandoknak már nem is kellett újabb tizenegyest rúgniuk. 4–3-mal véget ért a párbaj.
Mindent összegezve: fura egy mérkőzés volt. Nem mindennapi! (á)