Amint az várható volt, csordultig tele a világsajtó a keddi elődöntő döbbenetes kimenetelének hírével: özönvízszerűen érkeznek a hírfolyamokban a minden szempontból történelminek titulált mérkőzés szuperlatívuszokkal teletűzdelt beszámolói, a főszereplők és leszereplők nyilatkozatai, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatókon elhangzott kijelentések minden irányú elemzései.
Még a tévés meteorológus is gólzáporos analógiával érzékeltette az érvénybe lépő, naná hogy brazilsárga-színű viharriasztást. A megmagyarázhatatlant megmagyarázni igyekvő szakértők egymás alá tolják a vitaműsorok székeit, és akkor még egy szót sem szóltunk a közösségi portálokon nyári záporként ránk zúduló szellemeskedő megjegyzésekről és hozzászólásokról, valamint a túlterheléses módban üzemelő mémgyárak infantilizmus határát súroló selejttermékeiről.
Ami az újságírókat illeti, ez a dolguk: a lehető legobjektívebben beszámolni az eseményről, ami a végeredményt tekintve csakugyan rendkívüli volt. A német válogatott kiütéses, 7–1-es győzelme a védelemben ajtót, ablakot nyitva felejtő házigazda brazil csapat felett valóban történelmet írt: a hatgólos különbség nemcsak a jelenlegi tornán, de az elődöntőket tekintve a vb-k történetében is rekord. A másik oldalon az ötszörös vb-győztes brazilok számára negatív rekordbeállítás ez a hatgólos vereség, ráadásul Miroslav Klose 16. vb-góljával épp a brazil Ronaldót előzte meg a góllövő örökranglista élén.
Az olvasói kattintások ezreit garantáló ziccert természetesen a fikázásban, csúfolódásban és trollkodásban világbajnok magyar online média sem hagyhatta ki. Csak tudnám, hogy milyen jogon... Jobb volna előbb a magunk portáján szétnézni. Mert ugye, mi ki sem jutottunk a vb-re. Nos, ahelyett, hogy tanulnánk mások kárán, inkább kinevetjük őket: egy futballnemzet számára abszolút tragédiaként megélt helyzeten vihogunk és gúnyolódunk, és közben megfeledkezünk arról, hogy a ma a futball Olimpuszán feszítő németeket alig egy fél évszázada Puskás Öcsi bácsi driblivarázsa küldte padlóra. Azóta hová jutott és hová tart a magyar foci?
Egy magát komolynak tartó portál szenzációként közli, hogy a német kapitány a mérkőzés utáni sajtókonferencián „kimérten viselkedett”. Mit kellett volna tennie? Nemzetiszínű fürdőbugyiban táncoljon az asztalra terített brazil zászlón a sajtó képviselői előtt? A tréner neve Joachim Löw, nem Gáspár Győző! Nehéz elhinni, de a sportban, így a labdarúgásban is maradt még némi elegancia, tisztelet és alázat, ami sajnos, már nem mondható el a like-hajhász, egyre inkább elbulvárosodó, szenzációra éhes, a mércét mind alacsonyabbra állító sajtóról (tisztelet a kevés kivételnek).
A sportban, akárcsak a mindennapi életben, a következetes, kitartó és alázatos munka meghozza az eredményét. Ahhoz, hogy valaki győzhessen, valakinek veszítenie kell. Ez a sport egyik keserédes szépsége. A sok közül a másik: megtanít becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni. A közvetítés utolsó képkockái nagyszerűen szemléltették mindezt, kár, hogy a sajtó és a focidrukkerek nagy része átugrotta ezt a fontos leckét, és így lemaradt a történelemről.
KEREKES GYULA
