Az állam reflexből, hagyományainak megfelelően, automatikusan cselekszik, amikor a kisebbségekkel kapcsolatos politikáját támadás éri – ezzel magyarázta Traian Băsescu államfő, hogy miért nem tájékoztatta a külügyminisztérium a kormányban részt vevő RMDSZ-t arról, a szövetséggel szemben lépett perbe a luxemburgi bíróságon a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés ügyében.
„Amikor az RMDSZ csatlakozott a kezdeményezéshez, tájékoztatta a román államot?” – tette fel a költői kérdést Băsescu, aki korrektnek nevezte a román diplomácia fellépését. „Senki sem állíthatja, hogy Romániának korlátozó jellegű lenne a kisebbségpolitikája. Mindenki elismeri, hogy Románia korrekt módon viszonyul a kisebbségekhez, és ezt sokszor másoknak is modellként ajánlották” – mondta. Az elnök megjegyezte: nem okozna politikai instabilitást, ha ezek után az RMDSZ kilépne a kormányból, mert a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök körül szerveződött koalíciónak a magyar politikusok támogatása nélkül is többsége van a parlamentben. „Éppen ezért engedik meg maguknak, hogy félvállról viszonyuljanak hozzájuk (az RMDSZ-hez)” – kommentálta a koalícióban zajló vitát. Băsescu úgy vélekedett azonban, hogy az RMDSZ nem lép ki a kormányból. Hozzátette: az RMDSZ hagyományos magatartására és gondolkodásmódjára alapozza meggyőződését.