Nagyon nehéz már a létrán oda visszamászni, ahol valamikor ez a falu saját lábán állt. Mindig ez cseng ki a Nagyborosnyó községhez tartozó Feldobolyban kezdeményezett beszélgetéseinkből. Semmikép sem úgy állt vissza a magánvagyon, ahogyan azt a helyiek elképzelték.
Mi még inkább áldozatai lettünk az egymást követő földtörvények szeszélyeinek, engedményeinek és megszorításainak, mint más települések – mondták a helybeliek. – S ezért ne vitassa el tőlünk senki, hogy nem vetült ránk elég gyakran a községközpont, a nagyobb szomszéd árnyéka. Ennek ellenére ez a falu változásra vár.
Gordiuszi csomó
– Nincs, amit szorozni-osztani a dolgot – nyilatkozták a helybeli gazdálkodók –, a történelem kerekét nem lehet visszafelé forgatni, még ha akarnánk, akkor sem. Mi sem, de a falu jelenlegi társadalma sem az, mint valamikor. Meggyengültünk, a népesség egy része kivénült, a fiatalabbak tovább álltak, bele kell törődni abba, ami van, s együtt élni egy maroknyi cigánnyal, akik, szerencsénkre, magyar anyanyelvűek. Abba, hogy földjeink tetemes része felhagyott ugar, gépi és emberi erő hiányában másnak kell megművelnie, bele kell törődni, az azonban fáj, hogy ott, ahol valamikor a kenyérgabona megtermett, gyep szürkéllik, túlerőben levő bérlők jószágai legelik a füvet. Aki innen elment, elköltözött, ma már csak hétvégi vendég, nem vesz részt a falu életében, s nem is annyira a honvágy, mint az itthon hagyott konyhakert, a gyümölcsös, a föld és az erdővagyon utáni hozadék hívja haza. Nehéz lenne már kibogozni a földvagyon körül kialakult, összegabalyított csomót, hogy kinek mennyi juss jár még, ki mennyire vár még, hisz a közbirtokosság sem kapta vissza egészen a jogát! A Bodzákon van még éppen elég kapnivalója ennek a falunak, de a román emberek, akikkel valamikor jó szomszédságban-emberségben éltünk, nagyon megváltoztak. Az állami erdő szent és sérthetetlen, amit őseinktől egy az egyben magának vindikált még a lelkeket is államosítani akaró és magát demokratikus államnak nevező nagyhatalom. Ilyen nehéz és gazember világ, ami most beállott, mifelénk soha nem volt! Nézze: kicsordult már a pohár. Kár volt örvendeni a rendszerváltásnak, és még nagyobb kár, hogy az Európai Unió tagja lettünk! Ettől eltekintve, mégis valami jobbra vágyunk...
Kaláka helyett közmunkásokkal
Mindenki elégedetlen ebben a faluban, egyedül a központi csorgó friss forrásvize csobog békésen, és annak a jó erőben lévő fiatalembernek az arca, aki ott itatta lovait, hirtelenjében reményteljesebb képet nyújtott, mint amilyent az idősek festettek. Lőrincz Kálmán nagyborosnyói alpolgármester elmondta: egy csokorba szedték a tanácsnál minden kis falu baját-óhaját, s neki azzal kell foglalkoznia, amivel a testület megbízta. Most egy keveset a településrendezéssel – mondta.
– A szociális segélyben részesülőkkel tisztítjuk a bebokrosodott helyeket, a főutca melletti dzsungelt, a derékig érő gyomokat kaszáltatjuk, és takaríttatjuk a falu régi temetőjét, ahol gondozatlanok a sírok, és eluralkodtak a fák, elözönlötték a cserjék.
Mi lesz a templommal?
Elesettebbnek mutatott a falucska műemlék református temploma, mint előző látogatásunkkor. Mentése, javítása több ideje húzódik, mint indokolt.
– Van-e újabb hír a templommentés dolgában? – ezzel a kérdéssel léptünk be a református paplakra, ahol tiszteletes Albert János fogadott.
– Amikor az RMDSZ kormányon volt, kaptunk ígéretet, s most is tápláljuk a reményt, hogy nem felejtenek el minket. Nem lehet használni a templomot, mert annyira veszélyes, hogy tilos istentiszteletet tartani benne. Szép imatermünkben végezzük lélekmentő munkánkat. Bodor Csaba mérnök dolgozik a templom javítási tervén. Amennyi pénzünk volt, annyit kifizettünk, még tartozunk neki, jelenleg nincsen anyagi lehetősége a kis lélekszámú eklézsiának, de várjuk támogatóink jelentkezését.
A feldobolyi templom minden darabkája a régmúltat mutatja. Mai alakját 1773-ban nyerte. Ez az évszám olvasható a cinterem déli, barokkosan ívelő oromfalán is. Csak hagymasisakos harangtornya fiatalabb ennél, de az abban szóló, ún. Bartha-féle, műkincs értékű, reneszánsz díszítésű kis harang 1693-ban készült, a nagyborosnyói Bartha család tulajdona volt, tőlük vásárolták meg a feldobolyiak. Felbecsülhetetlen értéke a fából faragott stukkókkal díszített festett mennyezet. Szendrei József munkája 1768-ból. Az ülőpadok és a nyugati festett karzatmellvédek is minden bizonnyal 1773-ban készültek, a faragott-festett papi szék és az orgonakarzat 1782-ben, népi barokk stílusú szószékkoronája 1808-ban. Egyébként nevezetes hely ez, híres szülötteként tartjuk számon Erdély két református püspökét, Borosnyai Lukács Jánost (1694–1760) és Bodola Jánost. Utóbbi egy felmenőjének sírkövére akadtak rá a régi temető takarítása közben. Előbbi életpályájára érdemes egy pillantást vetni azért is, hogy ismét megbizonyosodjunk róla: túl a családi helyzeten – hiszen édesapja zsellér volt – az elődöktől örökölt gének is szükségesek ahhoz, hogy valaki jeles emberré váljék. Borosnyai püspök Pápai Páriz Ferenccel egy időben tanult Leidenben. A nagyborosnyói iskolában kezdte, innen vette fel a Borosnyai előnevet. Nagyenyeden a retorika tanítója lett, Vízaknán iskolamester, majd nagybúni pap. 1721-ben külföldre ment tanulni. Leidenben négy évet töltött; hazatérve Székelyudvarhelyen tanított. A nagyenyedi zsinaton püspökké választották. Az ő ideje alatt terjedtek el nagyobb számban az orgonák az erdélyi református templomokban.
Feldobolyban nemcsak a templom szorul védelemre, hanem a temető feletti millenniumi fenyves, emlékerdő is, mely a község tulajdona.
– A helyi önkormányzat nyújtotta anyagi támogatásból és a helybeliek pénzbeli segítségével kerítést építettünk a templomkert út felőli részén – mondta Lőrincz István, aki a néppárt színeiben képviseli a falut az önkormányzatban, s most az egyházközség gondnoka. Az eklézsián tudtuk meg azt is, hogy volt az egyházközségnek 3,5 hektárnyi erdőbirtoka, amit még nem sikerült visszaszerezni, a polgármester azonban ígérte, hogy pótolni fogja a régi mulasztást. Több mint tíz hektár felhagyott földbirtoka is van az egyházközségnek, amit bérbe kellett adni, mert fizikai erő és erőgépek hiányában nem tudják megművelni.
Nehéz a tej értékesítése
A mező helyzete felől is Lőrincz Istvántól érdeklődtünk, aki maga is gazdálkodik. A legnagyobb baj a burgonyavész – mondta. Annak nagyon kedvezett a nedves, esős időjárás. Mindenütt permeteznek, ami eléggé nagy kiadásokkal jár. Szépek a kalászosok, reménységgel tölti el a gazdákat. Kukoricát is ültettek, és azon csodálkozunk, hogy eddig még nem jelentek meg az erdő felől az elmúlt években nagy károkat okozó vadak – ecsetelte a falufelelős.
Néhány olyan nagyobb helybeli tejtermelő él Feldobolyban, aki nem tudja itt leadni a tejet, mert nincs megfelelően felszerelt tejcsarnok a faluban – tudtuk meg Bacsó László termelőtől. Így a gazdák egy részének Zágonba, másoknak pedig Barátosra kell szállítaniuk a tejet. A sok évvel ezelőtt megalakított helyi szarvasmarha-tenyésztő egyesület megszűnt, s most ezek a nagyobb termelők új egyesület alakításába kezdtek. Elengedhetetlenül fontos ez – mondták –, mert kilátásban egy hűtőtank, amire az egyesület nevében tudnak pályázni. Csak a sürgős mindennapi munka tartott eddig vissza a továbblépéstől – teszi hozzá Dobolyi Ernő termelő –, mert Bukarestig kell mennünk az ügyek intézésével.
– Minket, kisebb helybeli termelőket is érdekelne a tejcsarnok dolga – szólt közbe olyan helybeli, aki csak két fejőstehent tart. – Tanácstalanok vagyunk, hiszen már rég beharangozták, hogy jövőtől baj lesz a tejkvótarendszerrel, emiatt a tejet csak egyéni céljainkra tudjuk felhasználni. Jól meggyűjtötte-összekeverte a mi dolgunkat ez az unió. Pont abba szólt bele, ami egyetlen kapaszkodónk, az állattartás s a tej: nem sok, de biztosabb jövedelem.
– Milyen lehetőség van arra, hogy a dobolyi egyház visszakaphassa erdőjussát? – kérdeztük Borosnyón Szőcs Levente polgármestert.
– Kilencven nappal elhalasztották a központi rendelkezést, mely a földtulajdon teljes felmérését és leltárának elkészítését írja elő. Erre várunk, s megvan minden reményem arra, hogy ezzel az alkalommal az ilyen jellegű régi adósságokat is pótolni tudjuk majd.
A falufelelős a helybeli kultúrotthonhoz vezetett, amit új kerítéssel vettek körül, az udvaron játszótér épült a gyermekek számára, új illemhely. Ígéretet kaptunk – mondta –, hogy a tanács önerejéből, lényegében a nép pénzéből az épület egy szobájában közkonyhát alakít ki, ahol közösségi rendezvények, ünnepek alkalmával ételt tudjanak majd készíteni asszonyaink. Kicsi a falu, kevesen vagyunk, de nem hagyjuk magunkat – fejezte be a képviselő. – Szőcs Levente polgármester pedig megígérte, hogy felújítja a falukaput, amit a nép Tanór-kapunak nevez, kijavíttatja, mert megviselte az idő.
Kellemes meglepetés fogadott a falu új iskolájában. Maroknyi kedves fiatallal találkoztunk, ugyanis zenei gyakorlótábort ütött fel itt a Kovászna városi ifjúsági fúvószenekar. Kertész Barna karnagy elmondta: tizennyolc kis muzsikus már második éve itt táborozik, a szép, csendes helyen összekötik a kellemest a hasznossal. Zenekaruk egyre gyakoribb színfoltja Kovászna kulturális életének. Felléptünk a Csoma Napokon is – folytatta a zenetanár. – Kemény, napi hatórás program van itt, s táborzárás után a falu központjában térzenével fogjuk megajándékozni a feldobolyiakat.
– A régi, romossá vált iskolát miért nem bontották le? – kérdeztük a falufelelőst.
– Azért, mert fiataljaink nosztalgiáztak, beleszóltak a már kész döntésbe, s ez egyelőre gátat vetett a bontásnak.
