Roppant elégedetten avatta fel a védelmi miniszter Románia legkorszerűbb onkológiai osztályát – az átlagpolgár nem kis meghökkenésére a bukaresti Katonai Kórházban.
Azaz egy olyan intézményben, ahová a nagy többség nem jut be, hiszen már a megnyitón is hangsúlyozták, hogy elsősorban a hadsereg, a rendőrség és a hírszerzés alkalmazottjainak kezelését szolgálja, csak esetlegesen fogadnak be civil betegeket. Az egészségügyi miniszter ott állt mellette, de hallgatott, csak kérdésre válaszolva ígért – másfél éves határidővel – némi javulást a daganatos betegek különféle országos (azaz mindenki számára hozzáférhető) programjaiban. És ez olyan minőségi különbséget jelent, ami életekbe kerülhet.
A párhuzamos egészségügyi rendszereket nem most találták ki, vannak államok, ahol több biztosító és csomag között lehet választani, csakhogy Romániában az orvosi ellátás a társadalmi szolidaritásra alapozott, azaz az arányos hozzájárulás (ki-ki a jövedelme szerint) és a szükség (a betegségek) szerinti igénybevétel között egyensúlyoz. Ez emberileg elfogadható lenne, a gyakorlat miatt nem az: mert többen vannak olyanok, akik csak a jogaikkal élnek, azaz minden befizetés nélkül kezelést kapnak, és túl kevesen, akik kötelezettségeiknek is eleget tesznek. Húszból négymillió, azaz minden ötödik személy fizet egészségügyi biztosítást Romániában, és ezért nem is mindig kap ingyenes ellátást, igen sokszor kell külön fizetnie a vizsgálatokért, kezelésért, orvosi eszközökért. Nem csoda, hogy sokan szívesebben választanának más megoldást, ahol a pénzükért valamilyen színvonalú egészségügyi szolgáltatást valóban meg is kapnak, ha rászorulnak. De nem tehetik, mert az állam nem engedi. Csak az egyenruhások szűk kasztjának. Azt még értettük, hogy parancsuralmak idején miért kivételeztek a hadsereggel és egyéb fegyveres rendfenntartókkal, csakhogy már huszonöt éve demokratikusnak mondott jogállamban élünk, ahol minden polgár egyenlő (kellene, hogy legyen). Ráadásul a sorkatonaság is megszűnt, és kisebb létszámú, de profi haderők látják el a védelmet. Illetve bizonyos nemzetközi vállalásokat teljesítenek, mert itt hetven éve nem volt háború. Mircea Duşa védelmi miniszter is csak a magyar jogegyenlőség ellen hadakozik – bizonyíték rá a székelyföldi ortodox pátriárka katonai kitüntetése is –, és közben megfeledkezik arról az egyenlőtlenségről, amit neki kellene felszámolnia, hiszen a csúcstechnológiás különkórház nem valami magánvállalkozás által adott pluszjuttatás, hanem az államkincstárból, pontosabban az adófizetők zsebéből fenntartott kiváltság. Afféle „állam az államban”, amit amúgy zsigerből elutasít a székelyföldi románok harcos védelmezője.
Vajon a civil betegeket ki védi meg?