Nem szépek a lányok gumicsizmában. Valamiért – vajon miért? – az egykori kollektíveknek ingyen munkaerőt szolgáltató pityókaszedési tanévkezdetekre emlékeztetnek.
Akkoriban ugyan még nem voltak ily színesek a térdig érő lábizzasztók, a lányok sem voltak oly jókedvűek a kényszerbetakarításon, és pláne nem lejtettek tánclépéseket a dagasztható sárban. Amilyen most a tusnádfürdői kemping központja. Ahol a küzdőtér – a koncertszínpad előtti részt hívják ekként – valóságos küzdőtér napközben is, a srég vizaví átvágónak ugyanvalóst meg kell küzdenie a cipőmarasztaló dagonyával. Eme csatát igen sokan egész egyszerűen oldják meg: csuka le, lábujj közt kifelé préselődik a hígja, sűrűje meg bokától lefelé praktikus lábbelit alkot. És így is lehet tánclépéseket lejteni, és így már szépek is a lányok. Ekként lesz a rövidnadrágos politizálásból mezítlábas politizálás – bár a Tusványosra szórakozni kiruccanó nagyon sokakat édeskeveset érdekli a sátrak sötétjében zajló súlyos eszmefuttatások sora.
Másik asszociációra is lehetőséget kínál a tusványosi tábor életét már első nap ellehetetlenítő eső. Láttam kisgyereket a dágványban elszórakozni, miközben apuka a sört nyakalta, anyuka a rég látott baretinát faggatta: két kis tenyerében szép kerek sárgolyókat formált, a kupacba rakott lövedékkel majd célba dobált. Hallhatott a gyerkőc valamit a Gábor Áron Emlékévről, székely tüzérségről, ilyesmikről, élete a látottak-hallottak leutánzása még ebben a korban. Sárdobálás szavunknak másik értelme azonban minden bizonnyal idegen még számára – és ezúttal nem is fog megismerkedni vele. Azt mondják ugyanis a politikával foglalkozók, hogy az idei Tusványos nem a nagy összecsapások alkalma, a magyar marja a magyart elmarad ezúttal. Üdvös volna, ha máskor is.
