Felemelő és megindító történetekről számoltak be szerda délután a Mit kezdhetünk külhoni magyar állampolgárként az igazolványunkkal? című előadás tusványosi résztvevői, a honosítás folyamatát irányító, segítő magyarországi döntéshozók, Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pedig bejelentette: eddig mintegy 650 ezren igényelték a magyar állampolgárságot a könnyített eljárás révén, 600 ezren pedig már le is tették az esküt.
A Biró Albert, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Szakértői Tanácsadó Testületének képviselője által moderált beszélgetésen Wetzel Tamás rámutatott: a könnyített honosításról szóló eljárást bevezető törvény elfogadása előtt évente mintegy ötezren kérelmezték a magyar állampolgárságot – 2011-ben 40-szeresére nőtt ez a szám, az érdeklődés pedig azóta is töretlen, a cél az, hogy 2018-ig egymillió új magyar állampolgárral legyen több. A folyamat levezénylése óriási kihívás volt a magyar államigazgatásnak, de a belügyi és külügyi tárca együttműködése révén sikerült megbirkózniuk a feladattal – mondta Kontrát Károly miniszterhelyettes, a belügyminisztérium képviselője, aki egyúttal arra is rávilágított, bár túlnyomórészt érzelmi okokból igénylik a magyar állampolgárságot, az egy sor olyan jogot is biztosít, amely eddig nem illette meg az uniós tagországok polgárait. Az új magyar állampolgárok például bizalminak minősített munkaköröket is betölthetnek Magyarországon, de ezen példák közé sorolta a választójogot is, amellyel 1912 óta első ízben élhettek a Magyarország mai határain kívül élő magyarok.
Sikó Anna, Magyarország ausztráliai nagykövete és Lukács Bence konzul, a csíkszeredai konzulátus munkatársa a honosítási folyamat során szerzett személyes élményeiről mesélt. Mintegy 150 ezer magyar él Ausztráliában, olyan 70 ezerről tudjuk, hol – ezekkel a szavakkal indították útjára a Budapesttől legtávolabb eső külképviseletre, elevenítette fel a diplomata. Ausztráliában – a megvalósult amerikai álom országában, mint fogalmazott – elsősorban vajdasági származású magyarok élnek, kisebb számban Székelyföldről elszármazottak is akadnak. S jóllehet a könnyített honosítási eljárás során magyar állampolgárságot igénylők túlnyomó többsége a Kárpát-medencéből kerül ki – érthető módon, hisz a háborúk nyomán bekövetkezett országhatár-módosítások során elvesztették azt, anélkül, hogy elköltöztek volna –, Ausztráliában is élénk az érdeklődés. Haza már nem megyek, itthon vagyok – idézte fel egy 92 éves kérelmező eskütételkor mondott szavait a nagykövet, rámutatva: legtöbben lelki elégtételként, megnyugvásként, elődeik iránti tiszteletadásként élik meg a visszahonosítást, amelyért áldozatot is hoznak. Példaként említett egy székelyföldi származású, az aranyásók által lakott kis településről érkező igénylőt is, aki legalább három napot utazott Sydney-be, hogy megtudakolja, miként kaphatja meg a magyar állampolgárságot, majd, a szükséges papírok beszerzése után, vissza is tért. Az ilyen emberi történetek miatt nem válik gépiessé a külképviseletek munkatársainak egyébként bürokratikus munkája – hangsúlyozta Lukács Bence is, felidézve azt a történetet, melynek során egy 93 éves kérelmező eskütételekor a bácsi háborús frontnaplóját vehették kézbe, majd jó időn keresztül hallgatták, amint életéről mesél. Ti már a magyar himnuszt sem fogjátok tudni – idézte a konzulátuson elhelyezett emlékkönyvből egyik frissen esküt tett állampolgár visszaemlékezését nagyapja keserű szavaira, majd a folytatást –, ha élne, láthatná: büszkén énekelhettük itt!
