Magyar–román közútfejlesztési keretmegállapodást írt alá Bukarestben Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszterrel, ennek nyomán húsz, határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg európai uniós forrásokból.
Seszták Miklós úgy vélte, a megállapodás azért fontos, mert a román és a magyar szabályozás szerint minden egyes, határon átnyúló projekt esetében külön egyezményt kellene kötni, a keretmegállapodásnak köszönhetően viszont ez nem szükséges, így felgyorsul a határon átnyúló közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Az érintett útszakaszok egy része megépült már, de még vannak hátra kisebb-nagyobb szakaszok – magyarázta a tárcavezető. A miniszter külön hangsúlyozta, hogy kerékpáros utak is szerepelnek a tervek között, amit nagy előrelépésnek tekint.
A találkozón szóba kerültek a magyar–román gyorsforgalmi utak fejlesztési lehetőségei, Seszták egyetértett partnerével: kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a román A1-es (dél-erdélyi) autópálya fejlesztésének, illetve annak, hogy az M43-as hiányzó szakasza minél hamarabb elkészüljön, és a két utat összekössék. A miniszter közölte, örömmel hallotta román kollégájától, hogy a két utat már az év végén összeköthetik. Az M4-es autópályának a romániai úthálózattal való összekötéséről is beszéltek, és úgy ítélték meg, hogy mindkét fél számára elfogadhatóak a felvázolt határidők.
Dragnea kiemelte, a húsz közúti és kerékpáros út értéke meghaladja a 80 millió eurót. Hozzátette: a közútfejlesztésnek komoly társadalmi és turisztikai jelentősége van a határ két oldalán élő román és magyar közösség számára egyaránt. Hangsúlyozta, egyelőre csak az utak építéséről volt szó, új, állandó jellegű határátkelők megnyitásáról a két ország belügyminisztériumainak kell megállapodniuk.