Elsőként Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester számolt be arról, hogy milyen nehéz tárgyalópartnert találni, hiszen a Szé­kelyföldön többnyire betelepített románok élnek, csak egy vékony értelmiségi réteg hajlandó belátni a magyar követelések jogosságát, őket viszont a többiek nemzetárulóknak tekintik. A megyeszékhely önkormányzata tett néhány gesztust, a helybeli román közösség rendelkezik kulturális autonómiával, de ezt másutt nem nagyon viszonozzák, még a lefaragott igények támogatása mögül is rendre kihátrálnak, Maros megyében a Maros–Hargita–Kovászna fejlesztési régióra vonatkozó népszavazást sem írták ki.
A nemzetállam egy 200 éves fogalom, aminek a meghatározása nem változott, miközben a világ haladt előre – mutatott rá a bajok gyökerére Kalmár Ferenc elnöki főtanácsadó, a Kárpát-medencei Magyar Kép­viselők Fórumának képviselője, aki szerint olyan Európában, ahol a határok eltűnnek, nem lehet úgy gondolkodni, mint ezelőtt 200 évvel. El kell érni, hogy a nemzetállam ne kirekesztő, hanem befogadó legyen, mert ez a kirekesztő szemlélet volt a táptalaja a nácizmusnak, fasizmusnak, sztálinizmusnak. Nem kell megrökönyödni azon, hogy egy határon belül más is lakik, ha már a történelem így alakult, meg kell próbálni az államok szerepének újrafogalmazását a mai valóság szerint. Az államok integritása ugyan alapjog, de más jogok is vannak, és nem szabad megengedni, hogy az államok tetszőlegesen válasszák ki, hogy mit tartanak be és mit nem – fejtette ki a Brassóból Szegedre telepedett kereszténydemokrata politikus, aki az őshonos kisebbségekről készített európa tanácsi jelentéséről is beszélt: elmondta, hogy kisebbségnek az uniós szervek és a nyugati közvélemény a szexuális kisebbségeket és a romákat tekinti, ő pedig azt próbálta elérni, hogy az őshonos kisebbségekre is figyeljenek; erre a rohamosan növekvő bevándorlás miatt is szükség lesz, hiszen ez olyan kihívást jelent Európának, amit már nem lehet szőnyeg alá seperni.
Az autonómia nem csodaszer, és nem fogja egy csapásra megoldani a gondokat – szögezte le Sergiu Constantin, a dél-tiroli Bozenben működő kisebbségkutató intézet munkatársa, akinek meggyőződése, hogy szükség van ilyen fórumokra, enélkül ugyanis süketek párbeszéde folyik. Ő maga románokkal és magyarokkal is beszélgetett, és úgy tapasztalta, hogy nagy összevisszaság övezi az autonómia fogalmát, nincs általánosan elfogadott meghatározás, és mindenki mást ért alatta – de ha meg akarjuk érteni egymást, előbb tisztáznunk kell, hogy mit értünk autonómián. Ez nem könnyű, a tudósok is 6–7 bonyolult értelmezéssel dolgoznak, a politikusok jóval alacsonyabb szinten foglalkoznak vele, a lakosság pedig egyáltalán nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel. A politika elvárásokat teremt, de a homályos megfogalmazások csak növelik a zavart: pontosítani kell a hatásköröket, jogokat, biztosítékokat. A nemzetközi jogban jelenleg nincs semmi, ami a kisebbségek autonómiához való jogát kimondja, a valóságban azonban léteznek törvények alapján működő autonómiaformák, és ezek nem egyformák, adott helyzethez alkalmazkodnak.
Beszélnénk mi, csak nem nagyon van, kivel – jelentette ki Papp Előd, az EMNP csíkszeredai alelnöke, aki – Marosvásárhely fekete márciusától kezdve – több példát is felhozott a meghiúsult tárgyalásokra, és úgy vélekedett, hogy nincs két oldal, csak egy elégedetlen oldal. Ezt az elégedetlenséget kell felszámolni, és nem azt kell kutatni, hogy léteznek-e őshonos kisebbségek, hanem azt, hogy hol az a határ, ahol jogai lehetnek, az anyanyelvhasználat számára sok-e vagy kevés, ha a lakosság húsz százaléka kisebbségi?
A másik román meghívott, Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi liberális tanácstag nem jött el, így az esélylatolgatás négyesben folytatódott: Kalmár Ferenc a bevált feszültségoldó módszerek bevetését szorgalmazva a történelemtanítást emelte ki, ami a vesztes fél szempontjainak ismertetésével toleranciára és együttműködésre nevelheti a gyermekeket, nem a gyűlöletre, mint ahogy most történik. Antal Árpád a geopolitikai helyzetet érzi biztatónak: mivel Románia szomszédságában háború van, az Amerikai Egyesült Államok érdekelt a stabilitás fenntartásában, és világosan meg kell fogalmaznunk, hogy stabilitás akkor lesz Romániában, amikor a székelyek megkapják jogaikat. Sergiu Constantin ezt fenntartásokkal fogadta, szerinte az lenne a megoldás, hogy a románokat már az autonómiatervek készítésébe bevonják – nem a politikusokat, hanem a szakértőket – , így oldódna a kölcsönös bizalmatlanság, megérthetnék, hogy az autonómia mindenkit véd, a magyarokat és a románokat is. A dél-tiroli autonómiát egy német–olasz–ladin vegyes bizottság dolgozta ki, amelyben minden ott élő nemzetiség arányosan képviseltette magát. Amikor 1972-ben érvénybe lépett, a helybeliek alig 52 százaléka volt elégedett, és olyan formát biztos, nem lehet találni, ami mindenkinek tetszik. Dél-Tirolban azóta is módosítgatják a megváltozott igények szerint, a példásnak tekintett autonómia tehát inkább egy állandó karbantartást igénylő jogi gépezet, nem a tökély maga.