Még messze a 2014–2015-ös bajnoki idény rajtja, de a Sepsi-SIC is bekapcsolódott a nyári átigazolási versenybe, és Annemarie Părău leszerződtetése után csapatunk pénteken két fiatal, illetve egy tapasztaltabb hazai kosaras lány leigazolását jelentette be.
A Temesvárról másfél szezon után távozó 22 esztendős Kilin Tünde (1991. december 25.) az elmúlt szezonban négy mérkőzésen (két bajnoki és két Román Kupa-meccs) mintegy 95 percet játszott ellenünk, és 26 pontot szerzett. A kolozsvári származású, 171 cm magas játékos tavaly mérkőzésenként 5,4 pontot dobott, 1,2 lepattanót szedett le, valamint 1,9 gólpasszt adott, s korábban a Bukaresti Olimpia, a szintén fővárosi Sportul Studenţesc és a Kolozsvári U együttesét erősítette. A 187 cm magas, 29 éves (1984. december 18.) Cristina Cutaş a Szatmárnémeti VSK együttesét hagyta el értünk, s pályafutása korábbi szakaszában játszott az Aradi ICIM-nek, Marosvásárhelynek, Alexandriának és Craiovának. A Bukarestben született kosaras az előző idényben a bajnokságban 25 alkalommal öltötte magára a szatmári csapat mezét, s meccsenként átlagban 27 percet töltött a pályán, és ez idő alatt 4,5 pontot, 4,5 lepattanót, illetve 1,6 gólpasszt jegyeztek fel a neve mellett. A legfiatalabb szerzeményünk a mindössze 18 éves (1995. szeptember 5.) Lovász Izabella, aki az előző bajnoki évben a Kolozsvári U-nak kosarazott. Két tálalkozón összesen 20 percet játszott a SIC ellen, és mindössze egy kosarat dobott nekünk. A bajnokságban huszonkét alkalommal lépett pályára, s a 178 cm magas lány összecsapásonként 1,5 pontot, 1,2 lepattanót és 0,6 gólpasszt jegyzett.
Csapatunktól megtudtuk, hogy fiatal játékosaink – Sinka Andrea, Kelemen Kincső, Debreczi Iringó, Kokovay Melánia, Kászoni Boglárka – maradnak a Sepsi-SIC-nél, nem úgy, mint Elena Dincă, aki nem fogadta el a zöld-fehér új ajánlatát. A közeljövőben a szentgyörgyi játékoskeret öt idegenlégióssal egészül ki, együttesünk elöljárói csak annyit árultak el, hogy amerikai, spanyol és szerb játékosokkal tárgyalnak.
Kelemen és Debreczi Kínában
Kelemen Kincső és Debreczi Iringó a három három elleni román kosárlabda-válogatott tagjaként augusztus 16–28. között ott lesz a II. nyári ifjúsági olimpiai játékokon, melyet a kínai Nanjingban rendeznek meg. Gratulálunk és sok sikert kívánunk nekik!
Sorsoltak a bajnokságban és a Román Kupában
A Román Kosárlabda-szövetség pénteken Nagyváradon tartotta meg a 2014–2015-ös bajnokság és Román Kupa sorsolását. Előszóként elárulhatjuk, hogy a bajnokságban kedvezett a szerencse a zöld-fehéreknek, a kupában viszont pechesek voltunk. Az eseményen az is kiderült, hogy tizennégy csapatos lesz a soron következő pontvadászat mezőnye. Az együttesek: Sepsi-SIC, Bukaresti Rapid, Târgoviştéi MSC, Szatmárnémeti VSK, Kolozsvári U, Gyulafehérvári CSU, Brassói Olimpia CSU, Nagyváradi CSU, Galaci Phoenix, Alexandriai CSBT, Craiovai SCM, Aradi ICIM, Marosvásárhelyi Nova Vita, Temesvári Tymes BCM.
A bajnokság nyitókörére szeptember 27-én kerül sor, az őszi idény november 22-én ér véget, de decemberben még megrendezik a visszavágók első két fordulóját. A téli szünetet követően január 7-én folytatódik a pontvadászat, az alapszakasz pedig február 28-án fejeződik be. A Sepsi-SIC számára hazai környezetben Temesvár ellen rajtol a bajnokság (szeptember 27.), a harmadik körben (október 4.) érkezik az Aradi ICIM, az ötödik fordulóban (október 18.) Alexandriát látjuk vendégül, a nyolcadikban (november 1.) a Brassói Olimpiához látogatunk. A következő körben (november 9.) az Euroligában érdekelt Gyulafehérvár látogat Szentgyörgyre, a 11. fordulóban (november 15.) fogadjuk Szatmárt, míg négy nappal később – a 12. körben (november 19.) – a bajnoki címvédő Târgovişténél lépünk pályára. Az őszi idény utolsó fordulójában (november 22.) itthon játszanak a zöld-fehér mezes lányok, míg az évet a Szabó Kati Sportcsarnokban Marosvásárhely társaságában zárja a SIC (15. forduló, december 13.).
A Sepsi-SIC a Târgovişte vendége lesz a női kosárlabda Román Kupa első körében, amelynek odavágóját szeptember 20-án rendezik meg, a visszavágóra pedig szeptember 24-én kerül sor. A nyolcaddöntő további párosításai: Galaci Phoenix–Temesvár, Nagyvárad–Aradi ICIM (címvédő), Brassói Olimpia–Alexandria, Kolozsvári U–Craiova, Rapid–Szatmárnémeti, Gyulafehérvár–Marosvásárhely. A negyeddöntők meccsei (november 29. és december 3.): Rapid/Szatmárnémeti–Gyulafehérvár/Marosvásárhely, Brassói Olimpia/Alexandria–Kolozsvári U/Craiova, Nagyvárad/Aradi ICIM–az első kör szerencsés vesztese, Galaci Phoenix/Temesvár–Târgovişte/Sepsi-SIC.