Demeter J. Ildikó
Mint rég várt vakációt, úgy számolja Victor Ponta kormányfő a Traian Băsescu államelnök végleges távozásáig hátramaradt időt. Annyira biztosra veszi, ő ülhet a helyébe, hogy már az utódain gondolkodik a párt és a kormány élén. „Pártunk és kormányunk” – milyen ismerős szókapcsolat, három-négy évtized sem volt elég ahhoz, hogy kitörölje emlékezetünkből az egykori korlátlan hatáskörű hatalmat, amely csírájában elfojtott minden ellenkező vagy csak egyszerűen más véleményt!
A volt kommunista pártvezetők mai utódai, a szociáldemokraták is erre törekednek, most már demokratikus álca alatt, szabadnak látszó választásokkal, jogilag különálló zsebpártokkal, ellenzékkel, síppal-dobbal, nádi hegedűvel. Az erősödő kampányzaj megint elfedi az emberi hangokat, most sem ér rá senki meghallgatni a polgárok, a választók nehézségeit, és megoldást keresni rájuk. Holott már az ordítóan árulkodó, hogy még mindig milliók sírják vissza a diktatúrát. Úgy tűnik, a szociáldemokrata pártnak ennyi elég is, program helyett az egyetlen, erős kézben tartott gyeplőt lengetik a fásult lakosság szeme előtt.
Pedig nem is olyan erős ez a kéz, hiszen a minden lényeges változtatásra feljogosító kétharmados többséggel sem hajtotta végre a szüntelenül hangoztatott közigazgatási reformot, alkotmánymódosítást, és a nagy beruházások helyett csak nagyobb adók jöttek. Nem javult az egészségügyi ellátás, sem a tantervek, nem csökkent, hanem nőtt a bürokrácia, magyarán: a lovak közé dobták a gyeplőt. Az államfői tisztségre áhítozó kormányfő szemrebbenés nélkül, gyakran tréfálkozva hárítja el a kényes kérdéseket, de e magabiztosság nem valódi, hiszen a jobboldali pártok egyesülését meglehetősen idegesen fogadta, és igencsak útszéli modorban minősítette. Ez fényévekre levő távolságra van attól, ami egy európai uniós tagállam reménybeli első emberétől magatartásban elvárható, és az is aggasztó, hogy a két éve még fennen bírált, kiterjedt államelnöki hatáskörök lefaragását már szemérmes csend övezi.
Ezért jó az eddig szétforgácsolt liberális pártok és pártocskák összefogása. Nem baj, hogy ebből a Băsescu–Udrea-mozgalom kimaradt: majd elszivárognak belőle a nagyobb falatra lesők, s bár valódi államférfiakban a jobboldalon is hiány mutatkozik, ráadásul – három hónappal a választás előtt – még elnökjelöltjük sincs (illetve ketten is jelentkeznek, és ez csak a bizonytalankodást jelzi biztosan), amíg az államelnöki tisztség csak névleg pártfüggetlen, erős ellenzékre szükség van. Akkor is, ha középszerű. Nem kellene 1989-ig visszaszámlálni.
