Gyermekekkel eleve tilos közúton tekerni, de a nem páncélba, csak fényvisszaverő mellénybe bújt felnőttek sem igen érzik magukat biztonságban a nagy sebességgel száguldó gépkocsik mellett. Legutóbb – július 15-ei lapszámunkban – Albert Álmos volt polgármester fogalmazott meg egy lehetséges megoldást: az útpadka kiszélesítését, le­aszfaltozását a kerékpározók számára. Kézenfekvő ötlet, csakhogy oda-vissza 25 kilométerről van szó, és ennél fontosabb aszfaltozni valóra sem futja tájainkon. Ráadásul – a hazai közlekedési erkölcsöket ismerve – nem lennének sokkal védettebbek a csak néhány centivel kinnebb kerülő bringások, sőt, a szélesebb úttest kockázatosabb manőverekre is csábíthatja az erre hajlamos autóvezetőket. Az úttal párhuzamos, de attól elkülönülő biciklisáv megépítése pedig sokkal bonyolultabb ügy (nem a terep nehézsége, hanem a szükséges területek kivásárlása, a pályázattal járó papírmunka miatt), legjobb esetben is többévi távolságra van tőlünk. De addig is élni és biciklizni kell – és lehet is.
Elég ránézni a térképre, és máris megállapíthatjuk, hogy a Nyírhez aszfalton csak kerülő úton lehet eljutni, akár a – gépkocsival is veszélyes – rétyi útkereszteződésen keresztül, akár hátulról, Uzon mögül próbálkozunk. Sokkal közelebb esik, ha a szépmezői réten toronyiránt vágunk át, és a szentivánlaborfalvi malom mögötti fahídon, afféle csendes oldalbejáraton surranunk be kedvelt kirándulóhelyünkre. Még biztonságos út is van a megművelt földtáblák között. Nem nyílegyenes, de nyugodt taposásra, szemlélődésre kiválóan alkalmas: közúttól, vasúttól távol kanyarog, és rázósabb szakaszai kikerülhetők. Csak a legrövidebb vagy legsimább változatot kell – a Sepsi Zöld Úthoz hasonlóan – kijelölni Sepsiszent­györgy szépmezői kijáratától (a városszéli ingatlanok elkötelezett négylábúakból álló őrző-védő szolgálatát kikerülve) a megfelelő szentivánlaborfalvi mellékutcáig, és már nyergelhetjük is drótszamarunkat.