Gyakran és többen elmondták, megfogalmazták már az évek során: jó volna, ha a város életre hívna egy adminisztrációt, amely gondozza, karbantartsa a sportpályákat, s a maga módján üzemeltetné azokat, mindenkinek a megelégedésére, hasznára.
Alkalomadtán meg is kérdeztem az önkormányzat gazdasági ügyeiben jártas ismerősömet: mi az oka annak, hogy az önkormányzat nem hoz létre egy, a város valamennyi sportlétesítményét kézben tartó adminisztrációt? Nincs akarat? Nincs munkaerő? Nincs pénz?
— Is-is — így az ismerősöm. — Képzeld el, mennyi pénzbe kerülne a ,,demokráciában" anyagiak miatt lerobbant sportlétesítmények karbantartása, korszerűsítése. Sok millióba, nagyon sok millióba (akkor még a régi lej volt forgalomban). A sportlétesítmények nagy részét kikezdte már az idők vasfoga, csapatok, egyesületek szűntek meg. Egyetlen sportegyesületünk, csapatunk mögött sem áll tekintélyes vállalkozó, erős, anyagilag megbízható vállalat, vállalkozás. A még életüket tengető, a templom egerei sorsára, szintjére zuhant sportegyesületektől a használati díj fejében annyi pénzt sem tudna megtéríteni, mellyel dolgozóinak a fizetését biztosítsa... Meggondolandó — s alaposan — egy ilyen adminisztráció megalakítása.
— Hm. Ezek alapján tényleg meggondolandó... Akaratlanul is beugrott a képbe Sepsiszentgyörgy négy sportlétesítménye — a Csíki negyedi stadion, a műjégpálya, az Elektró-stadion, a Kisstadion (akkor még nem volt a városé). Valamennyi esetében a tulajdonjogokat magukénak mondó vállalatok megszüntették sportegyesületeiket, tevékenységi, szervezési szabályzatukból (a statútumból) törölték a sportot. Lényegében szétvertek egy belső rendszert, megsemmisítettek egy láncolatot, több szemből font láncot, mely lement egészen a pályamunkásokig... Gondolom, a négy létesítmény egyikének jelenlegi állapotáról sem kell külön képet ecsetelni, még a város tulajdonába került Kisstadionról sem (hagyjuk most a téli ,,öltönyét", nem ez az igazi).
Na, és most menjünk tovább, nézzük a városi stadiont. Igaz, futballcsapata nincs a városnak, de még áll. Gyepszőnyege olyan-amilyen, a lelátók ülőkéi (amelyeket még nem emésztett meg a tűz) szintén olyanok, nincs eredményt jelző táblája, nincs egészségügyi kabinetje (szobája), nincs illemhelye, nincs edzőpályája, az atlétáknak nincs öltözőjük, az atlétikai pálya felszereltsége körül sok a kívánnivaló, egyszerűen nem lehet egy rangos nemzetközi versenyt, de országos bajnokságot sem megrendezni rajta (hagyjuk most a rendőrök országos versenyét, a vakok és gyengén látók bajnokságát, mert azok olyanok), az új sportterembe, ha esik az eső, vagy olvad a hó, csak esernyővel szabad bemenni, a sportcsarnokban ablakokat, ajtókat cserélnek, belső meszelésre készülnek — de nem a város pénzén —, aztán, mi tagadás, ráférne egy külső meszelés, festés is —mondjuk, a város pénzén, hogy jobban igazodjék, belesimuljon a város arculatába.
Tényleg jó volna egy több millió lejt (kemény lejben) áldozni kész vállalkozó, amely folytassa a munkát, ma az idő vasfogai nyomainak eltüntetésével, holnap a karbantartással, a korszerűsítéssel, holnapután az újonnan támadt igények — úszásra, korcsolyázásra, karatéra, dzsiudzsicura, cselgáncsra... — kielégítésére alkalmas új termek, pályák építésére. Hangzatos ígéretek, szavak nélkül, tettekkel, melyeket nem lehet egyik napról a másikra visszavonni!
