Senki meg ne kapja, lássa,
Csak, aki a szót kimondva
– Óráját is eltalálva! –
A varázst le tudja győzni.

Kincskereső vágya, szomja
Vajjon vet-e lelket erre?
S vajjon mikor vet, ha még vet?
Múlnak hamar szakok, évek –
De csak baglyok, denevérek
Surrognak a holdvilágnál,
Melynek fényén mohos fám áll.

Múlnak hamar szakok, évek –
Fent elúszik egy-egy felhő.
De más erre senkisem jő.
S minden évvel mind alábbra
Hajlik a fűz egy-egy ága.
Ha lombjával holdfény játszik:
Már-már gyászfűz gyanánt látszik.
Lent a kincs meg elfeledve,
Csak kallódik, pusztul egyre.
Talán soha ritka fénye
Nem vetődik föld színére,
– Úgy múlik el, meg se látva –
Míg ügyet rá senki sem vet,
Hogy az, ami rejtve senyvedt:
Koporsó vagy kincsesláda.