Negyvennégy-negyvenöt esztendő után végre megjelent Csiki László első regénye, a hatvanas évek végén írt, valamikor 1970 tavaszán befejezett Hazugok szigete*. A regényeknek az a sorsuk, hogy előbb-utóbb megjelenjenek, a kézirat nem ég el, állítja Woland a Mesternek Bulgakov remekművében, a Mester és Margaritában.
Persze, nemcsak a tűz lángjai semmisíthetnek meg egy kéziratot! Az „irányított kultúrában”, ahogyan a szocialista kultúrát kedvesen nevezték, a kultúrpolitika is gondoskodott arról, hogy kéziratok indokolatlanul sokáig heverjenek a balszerencsés szerző íróasztalfiókjában, persze, ha volt neki íróasztala, vagy elrejtve pincében, padláson, mindég lehetett egy házkutatásra számítani, különösen már a cenzúra megható figyelmébe kerülő szerzők esetében. Az erdélyi irodalomban is volt ilyen indokolatlan késleltetésre, „fektetésre” példa, a rekordot Méliusz József tartotta, első regénye, a Város a ködben jó harminc esztendőkkel megírása után jutott el az olvasóhoz. Csiki egyik első írásos háborúja városával szerepelt egy kiadói tervben is, aztán eltanácsolták, a szerző életében már akkor sem jelent meg, amikor megjelenhetett volna. Megfeledkezett róla? Nem akarta dokumentálni prózaírói indulását.
Csiki Lászlót, a prózaírót mindég is izgatta Sepsiszentgyörgy, akárcsak egy ideig engem. Ezt írja egyik vallomásában: „Az én fanyar és szerelmetes emlékeim hősei is bizonyára roppant derék emberek (voltak): dolgoztak és mindegyre megpróbáltak beleilleszkedni a változó világba. Igaz, annyira beleilleszkedtek, hogy nem is tűnt változásnak semmi. (…) Legtöbbjük meghalt. Kegyetlen dolog az emlékezés, mert nem tudok igazán emlékezni, csak magamra. A magam ritmusához, életéhez mérem egy hely, egy közösség törvényszerűen lassúbb – történelmi – életét, s csak azt, ha tudom, mivé lettem általa. Ők csak segítség és anyag. Az sem mentségem, hogy szeretem őket.”
A hazugok szigete a háború első változata, hősei Búgócsiga, a gépész, Piki, a színész és a hercegnő (Csiki első emlékezetes nőalakja, még lesz néhány) ott köröznek maguk körül és kikelve a könyv lapjairól, átgázolva az éveken, elérnek hozzánk. Maga Csiki korántsem felejtette el a Hazugok szigetét, hangjában visszafojthatatlan szerelemmel idézte mindég első regényét. Utána írhatta másik vélt, talányos önéletrajzi kisregényét, (Cirkusz, avagy búcsú az ifjúságtól) és első remekművét (Az asszony, a gyermek és a férfi), a három, közel egy periódusban születő írás a nyolcvanas évek nagy elbeszélései, a Céda nyúl, az Ádám, Ádám és a Titkos fegyverek felé mutat, megelőlegezve búcsúregényét, az Ajakírt. Egy remélhetőleg előbb-utóbb megírandó monográfia szerzőjének figyelmébe ajánlom a motívumok körforgását és ismétlődését Csiki önéletrajzi prózájában!
Mert van itt másfajta elmozdulás, kísérlet is! Elég, ha csak a Bábel tornyára vagy az abszurd dráma felé nyitó, Nagypapa látni akar benneteket című darabjára gondolunk, ahol a nagypapát alakítva hallucinatórikus török fezben Botka László ült a tolószékben, s egy kirakatban élő pár, Molnár Gizella és egymást leköröző nemzedékeink nagy bálványa, Visky Árpád vívta élethalálharcát, Seprődi Kiss Attila rendezésében, a csillogó villogó üvegvilágban, a hazugok kirakatszigetén…
* Csiki László: Hazugok szigete. Komp-Press, Kolozsvár, 2013. Szerkesztette és az utószót írta Kántor Lajos, a borítót Hajdú Áron tervezte Aurel Vlad Napfogyatkozás című szobrának felhasználásával.
