Holnap először tartanak közvetlen elnökválasztást Törökországban. Recep Tayyip Erdogan török kormányfőnek tavaly nyár óta nincs nyugta: hazájában válságok sorával kellett megküzdenie, a Nyugat szemében pedig soha nem volt még olyan rossz a megítélése, mint most. Kormánya azonban sikereket is elkönyvelhetett. Ezek a politikus elnökválasztási győzelmét jósoló közvélemény-kutatások tanúsága szerint a törökök számára többet nyomnak a latban a gondoknál.
A Török Köztársaság területe 783 562 négyzetkilométer, a közel 82 milliós lakosság 70–75 százaléka török, 18 százaléka kurd, s szinte teljes egészében szunnita muszlim.
A dinamikusan fejlődő gazdaság kettős képet mutat: a hagyományos mezőgazdaság mellett, amely a munkaerő egyharmadát foglalkoztatja, modern ipar és szolgáltatószektor épült ki; jelentős az idegenforgalomból származó bevétel. Az utóbbi évek reformjainak köszönhetően a gazdasági növekedés igen gyors. Az EU-csatlakozás lehetősége jelentős tőkét vonz az országba, stratégiai fontosságú olajvezetékek is itt húzódnak. 2009-ben a világgazdasági válság mély recessziót okozott, nem vezetett azonban fizetésimérleg- vagy pénzügyi válsághoz. A török kormánynak nem volt szüksége a Nemzetközi Valutaalap segítségére, a bankszektor sem szorult állami támogatásra, nem volt tapasztalható nagyobb arányú tőkemenekülés sem. A GDP növekedése 2013-ban 3,8 százalékos, az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson 15 300 dollár, az infláció 7,6, a munkanélküliség 9,3 százalékos volt.
A modern Törökország 1923-ban jött létre az egykori Oszmán Birodalom romjain. Az első köztársasági elnök, Musztafa Kemal Atatürk (a törökök atyja) a muszlim világban elsőként vezetett be világi alkotmányt, jelképes aktusként az arab írást latin betűs váltotta fel. A többpárti demokrácia időszakait 1960-ban, 1971-ben és 1980-ban katonai puccs szakította meg, de a hatalom mindannyiszor visszakerült a civil politikusok kezébe. A hadsereg utoljára 1997-ben avatkozott be Necmettin Erbakan iszlámbarát kormányának eltávolítása érdekében. Törökország 1974-ben katonai erővel akarta megoldani a ciprusi válságot, s azóta is a kettéosztott sziget északi részén létrejött török állam patrónusa. 2005-ben Törökország megkezdte a tárgyalásokat az Európai Unióhoz való csatlakozásról, de Ankara célja – a teljes jogú uniós tagság elérése – még nagyon távolinak látszik.
Az alkotmány 2007. október 21-i módosítása értelmében az államfőt a parlament helyett közvetlenül a nép választja, az elnöki ciklus hét évről öt évre csökkent, a parlamenti választásokat pedig öt helyett négyévente tartják. 2007. augusztus 28-án a parlament az elnökválasztás harmadik fordulójában Abdullah Gül addigi külügyminisztert, a kormányzó konzervatív, iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) jelöltjét választotta államfővé. A törvényhozó hatalom letéteményese az egykamarás Nagy Nemzetgyűlés, amelynek 550 tagját közvetlenül választják, a pártoknak a bejutási küszöb tíz százalék. A 2011. június 12-én megtartott parlamenti választáson a kormányzó AKP győzött a szavazatok 49,9 százalékának megszerzésével, ezzel 327 képviselői helyet szerzett meg az 550 fős parlamentben. A fennmaradó helyeken három ellenzéki párt osztozik: a Köztársaság Néppárt (CHP) 135, a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) 53 és a kurd BDP 35 mandátumon. A kormányfői tisztséget 2003 óta Recep Tayyip Erdogan tölti be.
A most rendezendő első közvetlen elnökválasztás fő esélyese a közvélemény-kutatások szerint a 60 éves jelenlegi kormányfő, Recep Tayyip Erdogan, az AKP jelöltje. Politikai újoncnak számít a 70 éves Ekmeleddin Ihsanoglu akadémikus és diplomata, az Iszlám Együttműködési Szervezet volt elnöke, akit a két legnagyobb ellenzéki párt – a CHP és az MHP – indít a választásokon. Jelöltségét három kisebb párt is támogatja. A törökországi kurdokat a 41 éves Selahattin Demirtas képviseli. A második fordulót – ha esedékes – augusztus 24-én tartják.
