Ott, ahol a munka dandárja zajlik, ott, ahol megtervezik a jövőt, ott, ahol millió verejtékcseppel áztatják a kivitelezés, a beteljesülés útját, ott, ahol a munka fáradalmát nyugtázó zokszó veri fel a csendet. Testnevelők ők, sportéletünk szürke eminenciásai.

Simon Zsolt

,,Amióta az eszem tudom, a mozgás megszállottja voltam. Aztán jöttek az iskolásévek a Mikóban, ahol igen komoly, következetes testnevelés és sportoktatás zajlott, egyszerűen megtanították nekem a sport életünkben játszó szerepét, fontosságát, a szó igazi értelmében belém oltották a sport szeretetét. Nem vagyok önző, ezt a szerepet, úgy éreztem, másoknak is át kell adnom, s ezt csak úgy tehetem igazán meg, ha testnevelő tanár leszek. Ott is hagytam az autóvillamossági IX. osztályt, és átrándultam egy másik iskola sportosztályába, hogy tovább fejleszthessem mozgáskultúrámat, hogy erősítsem szervezetem ellenálló képességét, fittségemet, a jókedvem forrását."

Névjegykártyája

Sepsiszentgyörgyön született 1984. november 24-én. Édesapja, Lajos gépkocsivezető, taxis, édesanyja, Ilona tisztviselő, nővére, Zita pedig óvónő Nagyborosnyón. Zsolt nőtlen. Az I—VIII. osztályt a Mikóban végezte, a IX.-et a Puskás Tivadar Iskolaközpontban, a X—XII.-et pedig a Kós Károly Iskolaközpont sportosztályában. A kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem testnevelés és sport karán szerzett oklevelet 2007-ben. Nem mindennapi témát választott diplomadolgozatához: a szellemi fogyatékos gyerekek testnevelés-oktatása. Túl a rendkívüli érdekességen, Zsolt lelkivilágának gazdagságából is sokat elárul. Beteg gyerekeken segíteni nem mindennapi módon több, mint jó, egy igazi nemes tett. Síelésre szakosodott. 2007 szeptemberétől tanít a Váradi József Általános Iskolában.

Sportpályafutását a labdarúgással kezdte. Az Iskolás Sportklub, majd az Olt FC ifjúsági csapatában focizott. Nagy eredményeket egyik együttes sem ért el, na de ez nem Zsolton múlott. 2007 szeptemberétől tanít, alig fél éve, nagy eredményeket tanítványaival sem érhetett el. Fociban túljutottak a városi bajnokságon, és kvalifikálódtak a megyei szakaszra, mezei futásban és az atlétika pályaversenyein több dobogós helyezést értek el tanítványai.

,,Elhagyva az egyetem padjait, azzal a szent elhatározással, céllal léptem ki az életbe, hogy munkámmal másoknak is megfeleljek, az emberekkel pedig minél közvetlenebb viszonyba kerüljek, elnyerjem bizalmukat, megbecsülésüket. S ha őket ily módon megnyerem, akkor magam is elégedett leszek."

Másoknak is megfeleljek... akkor magam is elégedett leszek — ez azt jelenti, hogy önmagával szemben magasra emeli a mércét, gyakran fordul magába, s elemzi tetteit, elemzi munkáját, mindig azzal a gondolattal, hogy vajon elnyerte-e mások tetszését. Miután elégedett önmaga munkájával, miután elnyerte vele mások tetszését, jöhetne a másokról alkotott véleménye, de Zsolt nem az az ember, aki szeret másokkal foglalkozni, mások baján szórakozni, másokat bírálni. Ez a viszonyulás szerinte nem egyeztethető össze a ,,barátsággal", az „együttérzéssel", melyek áthatják énjét. Igen, ilyen ő, nem véletlenül választotta diplomadolgozatául azt, amit választott, mert szeret segíteni másokon, embertársain, olyanokon, akik képtelenek segíteni önmagukon, akik mások támogatására kényszerülnek.

,,A megye sportélete? Egy-két sportág emelkedőben van, de nagyon sok zuhanásban leledzik, azokra már nem is gondolok, melyek eltűntek a megye térképéről. Túl azon, hogy nem adott a megfelelő anyagi háttér, egy elképzelésről tanúskodó vezetés sincs. Úgy fest az egész, mint egy kapitány és legénység nélkül maradt hajó kint, a nyílt tengeren, s céltalanul lebeg a hullámokon. Sokkal jobb az iskolai sport, ott a diákolimpia határozottan jó irányba mutat, s ha szervezésileg és anyagilag még tudnak javítani, nagyszerű lesz. Na de addig is szeretnék minél előbbre, minél feljebb jutni a szakmában, szeretnék egy címzetes katedrához jutni bent, a városban, hogy aztán egy boldog családot alapíthassak két-három gyerekkel, akiknek megadjak minden jót, ami a boldogságukat, örömüket szolgálja."

Úgy legyen!