Farkas Réka
Két államelnökjelöltje is lehet az erdélyi magyarságnak az őszi választásokon, úgy tűnik, az RMDSZ és az EMNP egyaránt beszáll a nagy téttel bíró román belpolitikai hadakozásba. Naiv, ki azt képzeli, hogy a sikerben bíznak a magyar pártok, sokkal inkább a lehetőséget kívánják kihasználni, hogy gondjainkat, bajainkat, vágyainkat megismertessék a többségi nemzettel.
Az RMDSZ már több ízben indított államfőjelöltet, hozta a magyarok százaléka okán becsült arányt. Legutóbb is Kelemen Hunor szövetségi elnök szállt versenybe, s őrá ruházták most is e feladatot. Csakhogy kényes helyzetben indul csatába, hisz a kormánykoalíció tagjaként partnerének, Victor Pontának közvetlen vetélytársa, érvrendszerét azzal szemben kell felépítenie, kire – mint nyilatkozta – maga is szívesen szavazna, s erre biztatja támogatóit is. Nagy kérdés, a hatalom részeseként miként tud majd szót emelni annak visszaélései ellen, hogyan beszél autonómiáról, a közösségi jogok bővítéséről, mikor ez ma államellenes cselekedetnek számít Romániában. Terítékre kerülhetnek-e az igazán fontos kérdések, hisz maga is azt mondta indulása bejelentésekor, hogy ez lenne a cél.
Az Erdélyi Magyar Néppárt korábban bejelentette szándékát, hétvégén nevesítette is jelöltjét, Szilágyi Zsoltot. Célja megjeleníteni, mit vár a magyar közösség a román államtól, de az is, hogy végre érdemi vita induljon el többség-kisebbség viszonyáról, és minden bizonnyal népszerűsíteni kívánja a pártja által kidolgozott, Románia regionális átszervezéséről, Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvényeket. Ellenzékben lévén, nyíltabban, merészebben sorjázhatja bajainkat, ám kevésbé ismert, mint Kelemen Hunor, így kérdés, mily messzire hallatszik majd hangja.
S bár a bejelentések szerint mindkét jelölt elsősorban a román közvélemény felé igyekszik majd kommunikálni, megtörténhet, mégis magyar versenyhelyzet alakul ki, s ugyan valós tétje nincs, de fontosabbá válik, melyikük hány magyar szavazatot szerez. Veszélyes helyzet jöhet létre, ha ez válik a romániai magyar kampány vezérmotívumává, ha nem egymást kiegészítve, akár egyeztetve próbálnak üzeneteket megfogalmazni, egyértelműsítve az erdélyi magyarság autonómiaigényének üzenetét. Megtörténhet, az egymással szembeforduló kétféle retorika nem erősíti, hanem kioltja egymást, és még zavarosabbá válik a románság számára, hogy mit is akarunk mi, magyarok.
A belső háborúskodásban a jó szándékú, nemes célú jelöltállítás csúfos kudarccá válhat.
