Maradjunk szülőföldünkön és építkezzünk! Ezzel az egyetlen mondattal is elég érzékletesen ki lehet fejezni, hogy mit üzennek a tizedik EMI-tábor előadói és résztvevői a hazai magyarságnak, de még többet mond a tábor választott mottója: Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad.
Az Ismerős arcok zenekartól választott dalszöveg így folytatódik: magyarok lehetünk egyenként, de lehetnénk egyek mind, magyarként. Nos, valahogy így gondolkodnak azok, akik nem valakik ellen táboroznak, ahogy azt a Románia területi épségét a magyar fiataloktól féltő Dan Tănasă-féle hangadók hirdetik, hanem csupán azzal a szándékkal gyűlnek össze évről évre, hogy a felnövő nemzedékekben is táplálják, ébren tartsák azt a természetes közösségi igényt, miszerint itthon szeretnénk jól érezni magunkat, jól élni és érvényesülni.
Miközben Erdélyben szélsőségesnek kiált a román hatalom minden olyan megnyilvánulást, ami közösségi jogaink, anyanyelvünk védelmében történik, és ebbéli törekvéseinket a politikai széljárás függvényében olykor-olykor árnyalni kívánja az önös érdekből a kormányhoz simuló RMDSZ, és miközben Kárpátalján katonai behívókkal keresik fel a magyar fiatalokat, Szlovákiában folyamatosan megfosztják a magyarokat jogaiktól, Szerbiában pedig még érzi a délvidéki magyarság a délszláv háború okozta demográfiai és lelki-szellemi megtöretés nyomait, addig energiaforrásaink egyre apadnak, az élelmiszerek többségét külföldről hozzák és erőltetik ránk, fokozatosan terjed a mindent átfogó globalizáció – ezekről a kérdésekről is szó esett a vasárnap végződött borzonti EMI-táborban. Elmondták, a hétköznapokban lépten-nyomon szembesülünk azzal, hogy nem történt meg az igazi rendszerváltás, a kommunista hatalom nómenklatúrájának tagjai tovább építgetik gazdasági, politikai, egyházi befolyásukat, és bár kezdetben sokan nagy lendülettel kezdtek az RMDSZ építésébe, az mostanra posztkommunista párttá alakult.
Az eredményekről is szóltak az előadók, amelyek elsősorban nem említett politikai alakulatnak, annál inkább a civil szervezeteknek, közösségi összefogásnak köszönhetőek, s bár vannak, akik ezeket túl jelentéktelennek tartják, leszögezték, nem is sok, de nem is kevés. Elhangzott: bármennyire fogy a magyar lakosság a szórványban, egyfajta építkezés is történik többek között bentlakások létrehozásával, a vasárnapi iskola mozgalom bővítésével, a templomok felújításával; a kaputábla-akció, a kétnyelvű táblák, öntapadó matricák, az Igen, tessék! mozgalom segíti az egyre szélesebb körű anyanyelvhasználatot, de a kisebbségben élő magyarság megmaradásához jogi garanciákra is szükség van, valamint meg kell változnia a politikum hozzáállásának, és meg kell erősödnie a civil szférának. Ami pedig Székelyföld autonómiáját illeti, hangsúlyozták, csak egyetlen elképzelés, a Székely Nemzeti Tanácsé létezik.
Néhol döcögött a szervezés, a tábori híradás, az eső is bele-beleszólt a programokba, de a tizedik EMI-táborban sok minden terítékre került, ami az erdélyi és egész Kárpát-medencei magyarságnak fáj, amiért érdemes küzdeni. Az pedig, hogy esténként a radikálisabb zenekarok dübörögtek a tábor nagyszínpadán, szintén nem valakik ellen szólt, hanem a jelenlévőket erősítette meg abban, hogy nem kell szégyellni, ha valaki egészséges nemzeti érzelmeket táplál.