Ismét Háromszéken szervezett kalákát az Ars Topia Egyesület. A zalánpataki fürdő- és közösségépítő tábor létrehozásában az anyaországiak partnerre találtak Málnás önkormányzatában, a Kálnoky Alapítványban és a NAPtelep művészeiben is, s épül a kikapcsolódásra vágyóknak medence, a pihenőknek és falatozóknak filagória, a nyavalyájukra írt keresőknek mofetta.
Az Ánás völgyében az erdőkitermelő út melletti kis tisztást megközelíteni nem könnyű, hiszen a Nyíres-patak vize bokán felül ér, a városi cipőben érkezőnek igencsak ki kell tudnia centizni, hová, melyik kőre lépjen, milyen ágat fogjon meg. A túlparton talicskát rakó gumicsizmás lányokkal találkozunk, alig ötven méterrel tovább már a kalákatábor megálmodójával és fő mozgatórúgójával, az Ars Topia Egyesület vezetőjével, Herczeg Ágnessel futunk össze. A futást szinte szó szerint kell érteni, mert – akárcsak tavalyi találkozásunk alkalmával – most is állandóan útban valamerre, folyton intézkednie kell. Mint mondja, szívesen jöttek Zalánpatakra, ahol megfelelő fogadókészségre találtak. Bár az elmúlt napokban néhány nem várt nehézséggel is szembe kellett nézniük, de összességében úgy véli, megismétlődik a tavalyi kisbaconi sikerük: olyan létesítmény születik, amelynek hasznát a közösség minden tagja élvezheti, s nem mellékesen a hely szellemét erősíti.
A filagóriánál a pomázi Imeli Soma, a Győr mellől érkező Pintér Ádám és földink, a kézdivásárhelyi Putnoky Csicsó Barna méreget, s készül a még nyers lucfenyő rudat megfelelőre szabni. A be nem avatott számára úgy tűnhet, még rengeteg a tennivalójuk, de a srácok úgy vélik, hátralevő feladatukat, a padlózást és a tetőt a vártnál hamarabb elkészítik, s még másoknak is segíthetnek. Soma testvére, Áron, a miskolci származású, de Kolozsváron élő Ferenczy Kinga és a csíkszeredai Szász István a medencét borító fürdőházon dolgoznak. Az első napokban rendszeresen délután négy órakor jelentkező eső belekavart a munkafolyamatba, s több órával le kellett rövidíteniük a „műszakot”, de tesznek azért, hogy az utolsó simításokat elvégző zalánpataki emberekre ne maradjon a kelletnél több. A 6x4 méteres medencénél budapesti fiúk szorgoskodnak. Szelecsényi László és Kovács Attila jókedvűen mondja, a feredő neve valószínűleg Bugyogó lesz – akinek kedve van, gyökerét a helynevek közt keresgélje, de egyéb értelmet is lehet neki tulajdonítani! –, a medencét pedig Répásra keresztelik. A medence fából készült szerkezetét kiépítették, éppen szigetelésén és környezetének rendezésén dolgoznak – ha az építőanyagot idejében leszállítják, ők is előbbre állnának. A srácoktól pár lépésnyire a budapesti Engloner Gyöngyvér egy kis pallóba próbál szeget verni. Évente hányszor fogsz kezedbe kalapácsot? – a kérdésre nevetve válaszol. Csak egyszer, de ezt nem muszáj megírni! – mondja a 2009 óta már negyedszerre kalákázó fiatal lány. A palló szegelésénél Gyöngyvéréknek fontosabb feladatuk volt az elmúlt napokban a kis erecske medrének és partjának igazítása. Hogy sikerült-e célt érniük, s ha a szükség úgy hozza, és megdagad az ér, vize követi-e most kijelölt útját, még nem tudni, de nem kizárt, hogy táborbontásig még jön nagyobb zuhé, s akkor mindenképp kiderül.
A mofettánál legények keverik az agyagot szalmával, s rakják a falat, de a feladat „esze” Czimbalmos Réka és a pécsi Heiter Márti – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a tábori körülmények között készült tervek náluk vannak, s a részleteket is ők ismerik a leginkább. A munka elkezdése is meglehetősen nehéz volt, hiszen a buffogó környékén a bozontot ki kellett vágniuk, s terepet is egyengettek. Mivel a gáz – bár legyen jótékony hatású – nem játék, nagy odafigyelést követel a beavatkozás. A buffogónál folyamatosan gyertya ég, lángja kihunytával figyelmeztet a felgyűlt gáz mennyiségére, s olyankor bizony elindítják a kis áramfejlesztőt, és „kiporszívózzák” a helyet. A mofetta átmérője három méter lesz, legmagasabb pontján pedig eléri az öt métert, s valószínűleg hat-hét beteg gyógyulhat benne egyszerre.
A mofettaépítő csapat tagja a firenzei Benedetta Caprotti is. Az építészeti egyetemen tanul és tanít, nyaranta pedig a zalánpatakihoz hasonló munkatáborokba jár, megfordult már Mexikóban is. Vallja: a régi, természetközeli építészeti technikák a ma embere számára is segítséget, megoldást jelentenek, ezért nem szabad veszni hagyni azokat. Éltetni kell azokon a helyeken, ahol megszülettek, s el kell juttatni oda, ahol szükség van rájuk.
Valószínűleg Benedettához hasonlóan gondolkodik mindenki, aki fontosnak tartotta, hogy a tizenötödik alkalommal megszervezett fürdőépítő kalákatáborban részt vegyen.
