Összerételgette, összehajtogatta az öregasszony, s beletette egy kosárkába a törülközőt, s Annuska elindult. Hát, ahogy megy az országúton, találkozik egy másik öregasszonnyal.
– Jó napot, néni!
– Adjon isten, édes leánykám! Hát te hova mész?
– Hát én megyek a városba. El akarom adni ezt a törülközőt, ha valaki megvenné, hogy tudjunk vele venni valami ennivalót.
– Nézd csak, édes kicsi leánykám! Add ide nekem azt a törülközőt, s én adok neked egy bögrécskét. Ennek a bögrének csak azt kell mondani: Főjél, főjél, bögrécském! El is cserélte Annuska mindjárt a törülközőt a bögréért, s megy nagy vígan hazafelé. Otthon kérdezi a nannyája:
– Na, Annuska, eladtad?
– Jaj – azt mondja Annuska –, nem adtam el, hanem elcseréltem ezért a bögréért.
– Hát ugyan bizony, édes leánykám, te miért cserélted el? Van itthon annyi bögrénk, hogy azt se tudjuk, hova tegyük. Nincs, amit beletöltsünk, minek nekünk a bögre?
– Ez olyan bögre, nannyó, hogy ennek csak azt kell mondani, hogy: Főjél, főjél, bögrécském!
Hamar ki is próbálták. Letették az asztalra, s tányérokat raktak, s Annuska kezdte mondogatni:
– Főjél, főjél, bögrécském!
Csak rotty-rotty-rotty, kezdett rotyogni, főni, s tele lettek a tányérok tejbegrízzel, s utána a tányérokból kifolyt le az asztalra, le a földre, s immár az ablakokat is ki kellett nyissák, mert folyt ki az ablakon.
Hát az öregasszony elfelejtette mondani, hogy amikor már eleget főzött, akkor azt kell mondani:
– Elég lesz, bögrécském!
Csak folyt ki az ablakon, folyt ki a tejbegríz. Jöttek haza az iskolából, az óvodából a gyermekek, szekerek mentek lovakkal, s mind térdig jártak a tejbegrízben, még az árok is tele lett vele. Szerencsére éppen arrafelé járt az öreg­asszony, meglátta, mekkora csuda dolog van, megkereste Annuskáékat, beszólt az ablakon:
– Elég lesz már, bögrécském!
Aztán abban a helyben megállott, s egy hétig volt, amit egyenek a tejbegrízből, s még ma is élnek, ha meg nem haltak Annuska is s a nagymamája is a bögrécskével együtt.
Itt a vége, fuss el véle!

(Sebestyén Ádám gyűjtése)