Lezárult az a közel százéves korszak, amikor szándékosan hagyták pusztulni Erdély épített örökségét, amit egy nem kívánt történelmi múlt hagyatékának tekintettek – jelentette ki Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet a megújuló épített örökségről szerveztek a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A helyzet mégsem rózsás: a szakértelem hiánya és az adminisztráció nehézkes működése továbbra is veszélyezteti az épített örökséget. Az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának elhúzódása is rontja az épületek állagát, de sok esetben az új tulajdonosok sem értik, hogy a műemlék épület karbantartása többletfeladatokat ró rájuk, vagy nincs pénzük a felújításra. A kolozsvári önkormányzatnak mindössze évi négy-öt homlokzat tatarozására futja, a bukaresti hatóságok pedig az Európai Unió korábbi költségvetési ciklusában nagyon keveset szántak műemlékvédelemre. Gaál György kolozsvári helytörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Egyesület elnöke szerint a kincses város legfontosabb műemlékei nem veszélyeztetettek, azokkal a 19. századi belvárosi társasházakkal van gond, amelyekben „minden lakásnak van tulajdonosa, az épület egészének viszont nincs”. A romániai építészkamara erdélyi fiókjának képviselői, Guttman Szabolcs és Moszku Katalin azt hangsúlyozták, hogy az önkormányzatoknak szakértői csoportokat kellene fizetett tanácsadóként foglalkoztatniuk, hogy az épített örökséget a későbbi generációk számára is sikerüljön megőrizni.
