Külföldi hírekMegpróbálták kiszabadítani az újságírót

2014. augusztus 22., péntek, Közélet

Amerikai kommandósok július elején sikertelen kísérletet tettek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet által foglyul ejtett amerikaiak, köztük a terroristák által lefejezett újságíró, James Foley kiszabadítására – közölte az amerikai kormány.

A Pentagon irányította akciót, amelyben különleges katonai egységek mintegy kéttucatnyi tagja vett részt, a Fehér Ház tájékoztatása szerint Barack Obama amerikai elnök rendelte el. * Bűnügyi vizsgálat indult James Foley amerikai újságírónak az Iszlám Állam terroristái által Szíriában végrehajtott brutális meggyilkolása ügyében – jelentette be tegnap Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter. A tárcavezető nyilatkozata újabb bizonyítéka annak, hogy az Obama-kormány továbbra is az igazságszolgáltatási rendszer polgári büntetőeszközeivel kíván fellépni a terroristák ellen. Holder bejelentése nyitva hagyta az elvi lehetőséget az előtt is, hogy az Egyesült Államok katonai eszközökkel vegyen elégtételt a történtekért.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 824
szavazógép
2014-08-22: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Csalást szimatol Johannis
A bukaresti ítélőtábla elfogadta a Klaus Johannis NLP-elnök által benyújtott felkérést, és az alkotmánybírósághoz fordul. A liberálisok kifogást emeltek az államelnök-választásra vonatkozó törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet ellen, és remélik, hogy az alkotmánybíróság gyorsan véleményezi beadványukat.
2014-08-22: Belföld - :

Hírsaláta

A HÓNAP VÉGÉN LESZ AUTONÓMIATERVEZET. Ha egy több mint egymilliós közösség akar valamit, civilizált módon kell vele tárgyalni, logikus érvek alapján – hangsúlyozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke az RFI-nek adott interjúban.