Nem kellemes, ha az embert elküldik melegebb éghajlatra, de vannak esetek, amikor nem is küldik, mégis megy, önként és dalolva. Ez történt velem is, bár sokan ijesztgettek, hogy ahová készülök – Thaiföldön –, valóban nagy melegek járnak.
De én felkészültem mindenre. A legrosszabb az volt, éppen akkoriban tűnt el a maláj repülőgép, és mindenki hüledezett, hogy én pontosan arra a vidékre készülök. Utólag még le is lőttek egy maláj gépet, úgyhogy én nem fogok maláj gépre ülni. Megnyugtattam az aggódókat, hogy a legrosszabbakra is felkészültem. Először is megcsináltattam a fogaimat. Most rendben vannak, és nyugodt lelkiismerettel tudok fűbe harapni, ha úgy adódik. Amikor vagy tíz évvel ezelőtt Amerikába utaztunk, készült a nagy útra az egész család. Feleségem úszni tanult, hogyha a tengerbe esik a gép, a közelebbi part – Európa vagy Amerika felé – szárazföldet érjen. Én úszni már egész jól tudtam, ezért repülni tanultam. Le is röppentem egy diófáról, amit nagyon megbánt a lábam és az oldalam. Szerencsére az úton nem kellett hasznosítanom szerzett tudásomat.
Most is már idehaza tudatosan készültem a meleg elviselésére. Bár meleg volt a tavasz, éjjel-nappal fűtöttem, úgyhogy a házban – árnyékban – mindig minimum 35 fok volt. Közben nedvesítettem a levegőt, mert úgy elviselhetetlenebb a hőség. A lakásban mindig bundában jártam. Az utcára azért nem mertem kimenni így felöltözve, mert attól tartottam, hogy elvisznek a zárt osztályra. Éjszaka két paplannal takaróztam. Rengeteget izzadtam, és az ágyam mellett állandóan egy ötliteres palack víz állott, hogy ahányszor felébredek, pótolni tudjam folyadékveszteségemet. Néha elindítottam a légkondit, mert ott az is van, és állítólag ártalmas, hát edződjem hozzá. Ismerőseim figyelmeztettek, hogy az erős napsütés miatt esetleg leéghetek. Ezért aztán egy fitneszterembe jártam, ahol szoláriumoztam, míg olyan barna nem lettem, hogy nem ismertek rám. Közben összesúgtak a hátam mögött, hogy ebben a korban mire nem adtam a fejem.
Azzal is ijesztgettek, hogy Thaiföldön rettentő csípősen főznek. A magyar ember, ha akarja csípetni magát, olyan tormát eszik, amelytől zsibbad a feje és folyik a könnye. A disznóvágás után ezzel kezdtem az edzést, de azt mondták, az nem az igazi. Egyek sok csípős paprikát. Így reggel bemelegítésként éhgyomorra megettem egypárat. Mivel állítólag ott mindent csípősen készítenek, mindenbe csípőst tettem. Reggel csípős kávét ittam, napközben csípős teát. De általában mindenbe tettem csilit vagy erős paprikát. Este a tejet, puliszkát is azzal fogyasztottam el. Végül a legmeredekebb az volt, amikor azt követeltem feleségemtől, hogy a születésnapi tortát is csípős paprikával ízesítse.
Sajnos, nem tudtam minden típusú thaiföldi ételkülönlegességet kipróbálni, mert egyszerűen nem lehetett nálunk kapni. Közismert, hogy ott mindenféle tücsköt, bogarat, rovart megesznek. Sajnos, nálunk még csak kora tavasz volt, és egy vékony, bágyadtan előszédelgő, árva légyen kívül nem tudtam fogni semmi ember elé való rovart. Annak is rém sovány volt a cubákja. Tengeri herkentyűkkel is rosszul állunk. Konzerven kívül semmit nem találtam. Amikor a rák után érdeklődtem, azt mondták, nézzek utána az interneten vagy a kórház onkológiai osztályán. Mivel nem tudtam kellőképpen felkészülni a számunkra meredek ínyencségek fogyasztására, ezért megpróbáltam magammal vinni néhány itthoni ételt is, ami viszont nem tudom, meddig lett volna elég. Szerencsére disznót vágtunk, így néhány tábla szalonnát, két főtt sonkát, egy tucat kolbászt összecsomagoltam. A határon feltűnt nagy poggyászom, és az éppen akkor dúló romániai húsbotrány miatt a román–magyar határon leszállítottak a vonatról, mert azt hitték, hogy én is húsban utazom, pedig csak vonatban utaztam. (Tovább aztán repültem.) Követelték az exportot igazoló irataimat, mert azt gondolták, áfacsalásban sántikálok. Végül is minden húskészítményt elkoboztak, így csak néhány karika sajtot, pár gomolya túrót, több kocka vajat vihettem magammal. Gyümölcsöt nem, mert ott is van. Egy kis zöldséget meg bármikor össze tudok írni.
(folytatása szombati számunkban)
